Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-10-20 / 29. szám
467 Itt találom az angolokat jellemző hajlamot tiszta fajok iránt; itt a velők született szívósságot és erélyt; a vadászat iránti szenvedélyt, mint buzditó ösztönt jó lovak tenyésztésére; és végre a szinte ódon időkből ismeretes játék- és fogadási szenvedélyt, melly ugyanaz maradt, csak tárgyát változtatta, midőn a kakasviadalokat lóversenyekkel helyettesitette. Ezen különnemii érdekek összhangzó működése teremté elő a telivéi't, és fejlesztő és tökéletesité is addig a meddig a csodás összhangzat megmaradt. De ez megbomlott; az egyik, s ép az a tényező mellynek csak incidentalis befolyása volt a sikerben, az idők folyamában százszorosan fokozván hatályát, a többiek üdvös ellenhatása nem tarthatá fenn többé a sulyegyent, s előállott azon ferde irányzat, mellyet fenn jelzék, "mellyben az észszerű tenyésztés életjeleit majdnem tökéletesen nélkülözzük, de még a jó sport létfeltételeit is fenyegetve látjuk. Mai nap Angliában a fogadási mania, a „betting furor," kizárólag uralja a versenyviszonyokat, annyira, hogy a tenyésztési és sportérdekek valódi rabszolgaságra jutottak. „Bálványozni az uj Istenséget" a jelszó, és elvész ki ellene küzd. Naponként 10—12 koczkavetést követel az, hogy a százezrek fölötti aggodalom és remény annyiszor villanyozza, fel a blasirt kedélyeket. Ez phisicailag is csak rövid versenyekkel érhető el, és'busásan tanúskodnak a meetingek programmjai, meg a heti sportlapok, milly általánossá lett már ezen irányzat. Soha sem feledendem a stamfordi, goodwoodi és lewesi pályákon szerzett azon majdnem undorító benyomást, mellyet az egymást követő „Selling Stakes," „Scurry Handicap," „Nursery és Consolations Scramble" szóval végtelen, s alig egyszer napjában megszakasztott sora a ij. i és 3/ 4 mértföldnyi versenyeknek, bennem előidézett. Legkevesebb nyoma ott a versenyek azon czéljának, hogy kipróbálják a lovat; semmi biztosság, de tán még szándék sem, hogy a legjobb ló győzzön ; sőt ha meggondoljuk, hogy a leglázasabb betting, tehát a legdúsabb jutalom azon versenyekhez van kapcsolva, mellyekben ügyes indulás, tehát a jó lovar, de nem a jó ló dönt, mellyekben a közönség legbiztosabb martaléka titkos czélzatoknak, mellyek egy becsületesen kiküzdött hosszú versenyben okvetlenül napvilágra kerülnének: ha ezeket látjuk és nyíltan ismételve és roszalva halljuk a jó sportsmenek gyérülő soraiból, akaratlanul is azon aggály fogja el keblünket, hogy itt a kiakasztott czc'g elveszté jelentőségét, sőt hogy a nemes versenyügygyei együtt más is satnyul, hanyatlik. Tényleg odáig fejlődött a manoeuvre uralma, hogy már nem a körül forog a nagy és egész nyilvánossággal vitatott kérdés, hogy mellyik ló képes — hanem a körül, mellyik van szánva a győzelemre; odáig a fogalomzavar a becsületesség határai felett, hogy például nagyobb megvetés éri azt, ki lova jelességét ügyetlen becsületességgel — t. i. nagy nyereség nélkül — elárulja, mint azt, ki ügyes szemfényvesztéssel a közönséget talpig kizsákmányolja. A gyepügy illyes fejlődése lehetlen hogy baljóslatú ne legyen, mind saját jövője, mind a vele benső összefüggésben álló tenyésztési érdekek irányában. Elkedvetleníti a jókat, kik látván, hogy azt leküzdeni nem, de sőt az árnak
