Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-10 / 01. szám

5 elégedve s mint valódi bölcs, beérte szerényen azzal, mije volt. Állására nézve királyi alapítványi alattas tisztviselő még a régi jó időkből, és ez alárendelt helyzetben mégis olly elégedette és független, mint bárki más, mert teendőit hiven és pontosan teljesíté. A mint a ház kapuján beléptem, azonnal éreztem, hogy olly helyen járok, hol a rendre és tisztaságra kiválólag ügyelnek, s ez idegen helyen bizonyára a legkellemesb benyomások egyike; ez utóbbi tulajdon különösen valóságos szenvedélylyé vált nála, s ennek, még vadászati legkedvesb hajlamait is alá tudta rendelni. Mint a kopászat kedvelője, mire a szomszéd vadonyok, de a Duna mentében jókora síkon elterülő tengeri földek s homok buczkák, és a felébb fekvő szőlődombok is bő alkalmat szolgáltatnak, rendesen pár jó kopót is tartott, de ezek sem az udvarban sem a konyha körül nem alkalmatlankodtak, hanem jól tartva, egy külön bekerített helyen heverésztek. A szobákban csak fenyőfából készült legegyszerűbb butornemüek, festetlenül, de olly tisztára súrolva, hogy az ép olly mocsoktalan padlóval együtt szinte csillogtak a hófehérségtől. Ezzel összhangzásban minden, mi benn volt, csupán a túlzásig vitt tisztaság által tűnt fel. És a milly példás rendben állott a laknak egész belseje, agglegényünk ép olly lelkiismeretesen gondoskodott az éléstárnak és konyhának kifogástalan fölszereléséről is. Midőn látta hogy rendszeretetének és szorgalmának ezen ritka tüneményein gyönyörködöm, de tán könnyen megbocsátható büszkeségből is, nehogy t. i. azt véljem , bogy illy szigorú tisztasággal és külső csínnal, mellyet a magukban véve csekély értékű holmikra pazarolt, netán a szegénység fájó küzdelmeit kívánja leplezni: feltárta előttem szekrényeit, elvezetett az éléstárba sőt még pinczéjébe is, és ezen szemle után meggyőződtem, hogy szeretetre méltó házi gazdám szénája tökéletesen rendén van; a lisztszekrények és zsirbödönök mind tele, a polezokon és rudakon a legválogatottabb gyümölcs és mindennemű élelmi szerek olly szakértöleg elhelyezve, mintha a legügyesebb gazdasszony rakta volna össze. Egy jókora fiókos szekrény pedig füszernemüekkel és olly nagy választékban volt tele, hogy gazdám bátran nyithatott volna kereskedést, még pedig azon öntudattal, hogy az itt készletben tartott ezukor, kávé, thea, rum, csokoládé s mindenféle üvegek tartalma a legjobb minőségű mi Pesten szerezhető. Megmutatta aztán baromfi-udvarát, ólait és pinczéjét; az elsőben a házi állatok és szárnyasok gyűjteménye hemzsegett s nem állhattam meg a nevetést, midőn az állatok mindegyikét a legfurcsább nevekkel hívogatta, mellyekct ő a mythologiából az ó és uj történelemből s tudja manó honnét összegyűjtve, négy és két lábú kosztosaira ruházott. Csak a pulykákra haragudott; ezeket nem lehete úgymond semmi elnevezésre szoktatni, pedig csupa matróna neveket adtam nekik; de liijába, ez az Istennek legostobább állatja; ha nyújtok neki valamit, nemhogy elkapná, mint teszi a csibe, a bárány meg a malacz, hanem csak buta kíváncsisággal nyújtogatja nyakát s szemeivel pislogatva mondja „pity-pity" és nem nyúl semmihez; ha pedig eléje dobok valamit, azt előle más fürgébb állat kapja el. Ep ollyan ez kérem alássan mint midőn néhány de az általa használt megjegyzést nem irom ide, különben meggyülhetne bajom. A pinczének, mellyben gazdám különösen büszkélkedett, a nélkül, hogy a bort túl a rendén szerette volna — megtekintése utoljára maradt, mint a mellybe legkedvesb kincseit rakta le. Ebben néhány ó-egrivel és somlyaival