Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-10 / 19. szám

J309 * Párszor, a csoport belsejébon forgás után villámsobességgel szökött ki egy gyönyörű czáp s az ijedtség által merészekké vált ugrásokkal haladt el a mellettem álló puskás mellett. Szerencsés csillagzat alatt született a szegény állat; mert szomszédom lövésének egyéb eredménye nem volt, mint hogy ha lehetséges, még gyorsitá az őz iramát, melly pár pillanat alatt eltűnt szemünk elöl, s utána késöbbecskén a nyelveiket kivetett csaholó ebek. A túlsó félen körülbelöl hasonló eredménynyel folyt a vadászat; hallók a hajtást, a fegyverdurranást, a csattanás százszoros visszaverődését a sziklákról, s miután a hang elhalt, a mély zúgást, melly havasi helyeken a lövést követni szokta. Azt gondolnád, a természet mormog, a miért csendességét félbeszakítani merted. A lövést itt is a kutyák mindinkább távozó hangja követé, mig beállt az általános csend, s a várakozás, hogy a forduló vad megkeresi talán rendes fekhelyét, azt hivén, hogy most már lerázta magáról az alkalmatlan vendégeket. E várakozásban csalatkozánk: mert többé nem tértek vissza; s igy hihető, hogy ezen erdőcsoportban, mellyből kivertük, csak látogatóul jöttek a vadrózsa leveleire s a talán édesebb füvekre, mint az otthoniak ; azonban nem lévén a lie'y vendégszerető, ott hagyák anélkül, hogy visszatérjenek. Nem maradt tehát egyéb bátra, mint visszahívni az eltávozott kópékat, összegyűlni s új szerencsét kisérteni. Az összegyűlés 'megtörtént,'egy egy kopó előjött; a java azonban, vadászhevétől elragadva, s nem figyelve a kürt hangjára, tovább üldözött s ösztönét követte, a rombolás és önfenntartás ösztönét; halált hogy adjon a vadnak, s táplálékot szerezzen önmagának. Ezúttal azonban az özek az önfenntartási ösztönnel diadalmaskodtak, mert a puskások ügyetlensége miatt szerencsésen mind menekülhettek. Mire a kutyák visszatértek, körülbelöl délutáni bárom óra lehetett; fáradtak valánk mind, s miután a közelebbi őztanyáig még 3/

4 órát kellett volna gyalogolnunk, elhatároztuk, hogy azon nap több hajtást nem teszünk; különben is septemberben a havasokon az est már jókor beáll; s az a küzdelem, melly sík helyeken a világosság és sötétség közt foly s melly küzdelemben közvctitöül az alkonyat áll elő, itt nem olly hosszas; sík helyen a nap szelíden búcsúzik, mert alkonyat követi a fényt s ez rendesen hosszas szokott lenni, mig hegyvidéken egyszerre tűnik el a napvilág; az alkony felette rövid s beáll a sötétség. Hogy azonban másnap folytathassuk vadászatunkat, még pedig ujált erővel, elhatároztuk, nem menni le a faluba, hanem fennmaradni a hegyek között és ott meghálni. Körülbelül 3/

4 órányi távolságban állott egy magános pásztorlak; a pásztorlakhoz közeli erdő kerítést, s a kis kaszáló tágas udvart képezett, mig alatta kristálytiszta havasi folyam vigan csörögve haladott. Matráczúl ott volt a rakásra gyűjtött friss széna, s ha ohez számítjuk még azt, hogy eloségünkot előre odarendeltük, s a csőszöknek még reggel meghagytuk a pisztrángfogást: a hely elég kényelemmel kínálkozott. Letelepülvén, a kunyhó lakóinak apraja, nagyja mind kijött, mert ritkán szemlélhetnek illy fényes társaságot,