Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-10 / 19. szám

J310 illy sok kétcsövű fegyvert, a sok fogyvernok sok gazdáját, s a sok gazdának sok kutyáját együtt; közénk vegyültek, s miután a szolgálatért borravalót Ígértünk, segítségünkre ajánlkoztak. Fejszét vott kettő közölök, mig egy másik befogott két rövid szarvú havasi marhát, hogy odavontassa azt a nagy fenyőfát, mellyet meggyújtandók valánk, hogy éjjelre mologet és világosságot adjon. Apró czövekeket vertünk a földbe csekély távolságra, mellyokbez az összolánczolt kopókat megkötöttük, nohogy kedvök legyen elkóborogni s roggolro az özeket elölünk elkergetni. Lepihentünk aztán s beszélgettünk a nap esoményoiröl; s az eredmény sikertelenségének hol egy, hol más okát adva, másnapra szobb reményokot táplálva, időztünk ; mig később a felérkezett eloséghez dorekasan hozzáláttunk; különösön a pisztránghoz, mellyet akkor hozának a csőszök a fanyársokra húzva tüzlángnál sütöttek meg. Egy havasi kivilágítást szándékozván mutatni házigazdánk, megrondeito hogy nohány távoli magánosan álló fenyőfát gyújtsanak meg. Mint tüzgúla vetettek ezen óriás gyertyák egyszerre lángot s rémeson világoltak ki a merő sötétből; vakitó fényük a tetőpontot elérve, egyre halványúlt, mig kialudt a láng s újra beállott a vaksötétség. Ezzel a társaság zaja is lassan lassan elcsendesült, a szemek lecsukódtak, elaludtak a szabad ég alatt s csak a reggeli kürt hangjára nyiltak fel az álomtalan mély álomból. Ekkor felszedkeztünk, folrakodtunk s fegyverrel vállunkon értünk a hajtásúi kitűzött helyre. A nap eredménye kielégítő lön; kutyáink kitűnően hajtottak, társaink jól lőttek s d.c. 11 óráig hat özot terítének le a 25—30 közül, mennyire a hajtásban volt özek száma tehető. Az elejtett 6 öz közül 5 bak volt s igy a suták kímélésére is elég volt a tokintet. Nincs kétségem benne, hogy ha itt rendezott erdöszoti és vadászati viszonyok volnának, egyike volna o hely Magyarország logvaddúsabb és legszebb vidékeinek, és a vadászat kedvelőnek olly élvezetet nyújtana a táj, nagyszerűségével és változatosságával, melly a legszebbek közé számítható. Gr. Bánffy Béla. Az indián medve. Valamennyi modvefajok közt, mellyek a végtelen kiterjedésű indián continens erdőségeiben tanyáznak, leggyakoribb az úgynevezett siksági medve, (Prochilus labiatus) s mégis Hindostan emlős állatai közt ezt ismerik legkevésbé. Kedvencz lakhelye a borbolyabogyóbokrokkal benőtt rónaság, hol nem csak elegendő gyümölcsöt, hanem fehér hangyákat is talál; a vizenyős helyeken fekvő ordőket, nemkülönben a magas fűvel benőtt mocsárokat, gondosan kerüli. Eledelét az idény érett gyümölcse képezi. Octobcr cs november hónapokban, midőn a borbolyabogyó mindenfelé érik, annyit eszik, hogy hasmenést kap tőle, mint, azt a mindenütt látható hulladékok tanúsítják; a mango és jamoon almák kod-