Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-07-10 / 19. szám

J308 ért a lödíjjakat megkapta, mig az özeket és császármadarakat a piacz emészti fel. Kíváncsi voltam látni e vadász molnárt, a vidéknek ez auctoritását, s miután utunk arra vezetett és kalauz puskásunk ő volt, mind e vágyam teljesült. Vadászati szempontból alig lehet kedvezőbb helyet képzelni Senye lakánál; szembe s közel malmához az őzzel telt fenyvesek, mellette a malmot hajtó szép patak, e patak egy hosszú keskeny sötét völgybe foly le, s a völgyet fenyvesek zárják el; van tehát a vadnak vize és jó legelője, s a ragadozóknak ott a viz és legelő által táplált vadak, és nyáron a juh és kecskenyájak; ember kevés, és igy elkerülhetik a vadak a kellemetlen társaságot: ekként a rendezetlen vadászati és erdőszeti viszonyok daczára, van vad, és van fa elég, melly a vadnak rejtet adjon. Senye lakához érve, kijött az öreg s vezetett bennünket oda, hol, mint mondá, őz sok s lehet hogy medve is van. Megvallom, a medvét nem hittem, ismervén a paraszt puskások rendes nagyításait; nem akartuk azonban kedvét rontani s nem mondánk ellent. — Kérdők tőle ; messze van-e még a hely, hol a vadászat kezdődik; az az hol a kutyákat elereszteni fogjuk, mert e helyeken a rendes vadászati mód kopókkal foly. 0 közeinek állitá a helyet s biztatólag felelt: azonban a mi az ő edzett lábainak közeinek — az nekünk távolnak tetszett, mert 4 órai mászás után jutánk el oda. Eleinte büszkék voltunk arra, hogy nem kell ló, hivén, hogy mit az öreg kiáll, azt mi is kiáltjuk; ki is állottuk : de egymásra nézve hallgattunk, mi biztos jele a fáradtságnak. Felérvén végre a fennsíkra, pihenni terültünk le közelében azon fenyőcsoportnak, hol mint mondók, mindig sok az őz. E fennsík a valkói havasokhoz tartozik s az egyik hegygerincz tetején van: hossza körülbelől i/

a, széle mértfold lohet; e számításomat azonban korántsem tartom pontosnak, hanem inkább hozzávetőlegesnek, s e hozzávetésnok alapjául szolgál részint az, hogy hossza gyalog egy jó óránál tovább — míg széle körülbelöl fél órát tart, anélkül, hogy a síkot lejtő, vagy domb szakítaná meg. A fenyőcsoportok kaszálók, vagy legelők által vannak egymástól elválasztva, úgy, hogy egy óriási parkot látsz magad előtt, mellyben a fenyőcsoport a díszítmény, s a szép eleven zöld gyep a keret, tarkázva itt ott a veres bogyójú havasi kőrissel, melly olly szépen és kaczéron mutatkozik a sok komoly és komor tekintetű fenyő között. Mielőtt a kutyákat eleresztették volna, felállitának bennünket az erdőcsoport szélén, azon helyekre, hol az őzek hajtás alkalmával rendesen kiszoktak törni. Az én helyem annyiban kedvező volt, hogy a felső szélen állíttattam fel és igy két oldalra láthaték. Elcsendesedvén minden zaj a fenyőcsoport körül, nem hallatszott ogyéb nosz, mint a magasban kóválygó ölyünek ollykori süvöltése, s az a csendes méla zúgás, melly bármelly szélcsend logyen is, a fenyőerdő tulajdonsága. Komolyan beszélnek falán a fák illyenkor egymással s beszédjök érdekes lehet, mert a múlt századok történetét igen sok látta közülök, mint szemtanú. E csendet félbeszakító a kürt hangja, melly visszaverődött a sziklákról, miután bekóborolt egy nagy területet, s visszaverődve sok helyről, többszörözve riadozott. Kürtölés után újra beállt a csend, mig pár perczczel később, egyes kopóhangok előbb magán, aztán karban adták tudtunkra a vad közelegtét.