Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-06-20 / 17. szám
J274 Az atyai tanácsot természetesen eszem ágában sem volt követni, s az igaz hogy sok csetepatén voltam a minden úton hemzsegő ladrones-ekkel, és sokszor nehezen menekültem ki körmeik közül, de ha észrevétlenül és váratlanúl meg nem leptek, soha sem adtam meg magamat, hanem minden esetben ellent álltam s minden esetben szétvertem őket, pedig támadás ellenem nem egyszer történt. Nem sokára a franczia invasio a csendes tengeri államokba is terjeszkedni kezdett, s ekkor egész félelmes dimensiókban nőtt az útonállók száma, olly annyira hogy szervezett, sőt apró ágyúkkal ellátott csapataik is voltak, s több eset adta elő magát, hogy illy csapatok népes városokat, s külföldiek erősített gyárait, és bányáit ostrommal bevették, és kirabolták. Hogy az utazás és közlekedés egyátalán lehetlenné ne váljék, a köztársasági kormány egy rendeletet bocsátott ki már 1863.tavaszán,melly szerint utazó társaságok minden katonai parancsnokságnál megszabott áron bérelhetnek ki lovasságot — fedezet végett. Ezen intézkedést mindenki — különösen mi külföldiek — helyeseltük, s nagy mérvben használtuk is; mert meg kell vallani, hogy ha az ember az illy fedezetet jól tartotta, minden embernek kis „extra" fizetést adott, s vezénylő tisztjüket szintén fizette: olly biztosságban érezte magát, a mint csak lehetett a körülmények közt; a kiséret lelkesen verekedett meg ha kellett s egyátalán minden apró kényelemről nevetséges pontossággal gondoskodott. Egy illy kísérettel utaztam egyszer hivatalos dolgok elintézése végett a tengerparthoz, tavasszal, épen az esős évszak végeztével, tehát az egész növényzet még lombos és dús volt s csak alig kezdett imitt amott sárgulni. Colima városból esti 10 órakor indultunk ki átalános ottani szokás szerint, s 5 órai ügetés után egy C o h im a 11 a n nevii indus faluban lenyergeltünk, hol állataink enni kaptak s mi igen jó chocolátot élvezénk. Egy órai időzés után ismét nyeregben voltunk, s épen hajnalkor úsztattunk át az Armeria folyón, melly azon a ponton körülbelől olly nagyságú (de sokkal sebesebb) folyó, mint például Szolnoknál a Tisza. Átkelvén a folyón, egy mély rengeteg méhébe kanyarult be az út, olly rengeteg minőt csak is tropikus égalj alatti nedves területek mutathatnak fel. Nem követvén azonban folyómentében irányt, a mint egyenes szögletben hagytuk magunk mögött a folyót, a rengeteg mindinkább törpült és gyérebb lön, mig végre egy alacsonyabb erdőbe érkeztünk, közben közben kissebb nagyobb kiterjedésű Savannákkal *) s csak imitt amott emelkedett fel magas lombos koronájával egy egy magában álló Jacaranda fa, mellyek némellyikének magassága leglább 200 lábnyi volt, s a reggeli aranypirban felette gyönyörű változékonyságot adott a különben egyhangú tájképnek. Ekkor érkezett veliiok szemközt egy futár katonai kísérettel, s jelentette hogy megelőző este a Cuyutláni tavon létezett, (néhány év előtt Miramon tábornok által épített) nagyszerű hidat, Lozada Miguel rablóvezér III. Napoleon nevében leégette. Az értesítés utunk menetét is megzavarta, a mennyiben nekünk is ezen a hídon kellendett átkelni, vagy a tó mellett körül kerülni legalább is 15 leaguát. Nem *) Vad rétség.