Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-04-20 / 11. szám

% 166 okból, mert egyszerű életmódjukban a vad ízletes elkészítéséhez nem értenek, mig a ragadozók több kevesebb értékű bőrei könnyen pénzzé tehetők. Ezt tudva, sokszor töprenkedem a mégis nem csekély mennyiségben létező dúvadon, holott különösen a tavaszra eső hátszegi és boldogfalvi vásárokon minden második kereskedő hóna alatt vad bőröket láthatni, mi végett ezen vásárok némi hirre is kaptak. Egyik oka ennek bizonyosan a vadásztér roppant kiterjedése, másik oka pedig valószinüleg az, bogy e parasztvadászok rendesen csak akkor lőnek, ha a vad jó közelre várja be, mig menőben ritkán, s futásban épen soha sem. A vadászok e fajához tartozó egyéniség házigazdánk is, ki bár csak ma reggel jött le a havasról, azért mindjárt kész velünk újból felindulni, söt mozdulataiból Ítélve nagy sietséggel lát az előkészületekhez, nehogy valamiképen módosítsuk szándékunkat. A készületek sok időt nem igényelnek; három, négy lovasgazda azonnal kikergeti fiait a mezőn legelő lovak összecsöditésére, mialatt velünk a 40 kr. napidíj felett megegyeznek; ezután hazasietve tarisznyáikat annyi elemózsiával rakják meg, mennyi a kikötött időre elégséges, s igy két órai időzés után a lovak meg vannak rakva, — indulhatunk. Ezt annyival kevésbbé bánjuk, mert a parasztház belsejében sehogy sem éreztük jól magunkat s mert az alacsony kis szobában minden jóakarat daczára sem éri el a tisztaság a tökéletesség tetőpontját, miután a bennlévö családtagok apraja nagyja nem idézhet elé legillatosabb légkört, sőt ennek még nagyobb hátrányára van a gerendákon itt ott elhelyezett szalonnák, véresek s egyéb konyhakellékek kipárolgása, melly a házhoz tartozó oláh szépség által tűzhelyre illesztett fazék tartalmával párosul, és — de nem bocsátkozom részletekbe — induljunk! A falu mögött azonnal hegyet kell másznunk és bevezetésül utunk legmeredekebb részét tesszük meg, mi lábainkat annál élénkebb mozgásba hozza, a mennyiben utunk tiszta görélyen viszen s ez a további nehézségek leküzdésére a legalkalmatosabb előgyakorlat; azért aztán cseppet sem bánjuk, midőn félóra és sok megállapodás után végre felérünk, mert hiszen a hegymászáshoz nálunknál szokottabb oláh is leveszi fejéről a báránybőr magas kucsmát, letörli homlokáról a verejtéket s elgondolja magában, hogy „Hála isten, ez mögöttünk volna!" De azért még korán sem értünk czélunkhoz, sőt épen csak elején állunk az útnak s kísérőink tovább haladásra intenek, mert amúgy is már későre jár az idő. Ezután réteken baladunk tovább hegyfelé; a ki akar most már lóra ülhet s legeltesse szemeit a kék és fehér virágokkal hímes zöldelő gyepen. További utunk ismét meredekebb s egyes fenyőkkel díszített sziklás helyeken visz el, felváltva nagyon is összeroncsolt nyirfa és bikkes czihereken, mig valamivel folebb fiatal sürü fenyőpagonyok foglalják el a hegygerincz oldalait. Igy a helyviszonyokhoz mérve hol lassabban, bol pedig gyorsabb léptekkel haladunk előre, mig négy órát tartó menet után elérjük az utolsó kaptató alját, hol vezetőink leszállásra szólítják fel a lovasokat, mert a következő sürün benőtt és meredek hely a lovaglást lehetlenné teszi, sőt az eddig egy vagy két lóra rakott podgyászt is a többire kell felosztani. Az utolsó megállapodás alatt beállott est a fenyők alatt merő sötétséggé válik s utunk ezen részét legunalmasabbá teszi. Jó hogy fáradozásunk végét nemsokára