Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-01-10 / 01. szám

tatkozó remény tünde csalképein merenghetett. Lehet, hogy a vadászati alkalom és kör szűkebb volta olly tárgyakat is láttat velem érdekeseknek, mellyek leírásából e lapoknak többnyire szép és gyakori vadászatokban bővelkedő olvasója tán csak kevés, vagy épen semmi mulatságot nem tud leszármaztatni; ámde e részben vessen kiki önmagával számot; én azt hiszem, hogy ha egyszer vállon fegyverrel szétnézünk a hegyekbon, érzékeink fogékonysága minden iránt, mit észlelünk, kétszeresen fokozódik, bút és gondot felejtve örömest elbeszéljük mit tapasztaltunk, és örömest halljuk másoktól is vagy olvassuk, mit láttak ők ; és ha illy hangulatban tollat fogunk, legyünk meggyőződve, hogy e lapnak szellemi becséhez járultunk annyival, a mennyi tőlünk telt. A mindennapi foglalatosságok nyűgében nekem véghotlenül jól esik, ha néhány napra vadászni mehetek olly helyre, mellyröl előre sejtem, hogy a mulatságnak azon nemét, mcllyet én a vadászatban keresek, legfőbb kellékeiben fellelhetem. Nem gyönyörködöm én a vadnak halommá lövésében; abban, hogy elmondhassam, ennyi meg ennyi darabot lőttem, én ugyan semmi dicsőséget nem keresek; jól tartott tilosban sokat lönbnem is mesterség, de nem is tolt benne kedvem soha. Ellenben jól fentartott rengeteg erdőkben, ott hol a vad egész szabadon jár s hol egy pár jól rendezett hajtásban néhány darab lövésre kerül, egy két valódi vadász társaságában örömest elmulatok' s legjobban érzem magam. Illy vadászatra való kilátással indultam volt el mult őszszel a pilisi hegyek közé, hová fővadászatra hitt meg egy jó ismerősöm. Már maga a táj, melly a Dunának Esztergom és Buda közti kanyarulatába szögellik, hazánkban a legérdekesebbek közé tartozik. E hegycsoportot, melly nyugat felől a Moór, Bicske és Tata közt elterjedő vértesi hegyekhez, dél felől pedig a Bakonyhoz csatlakozik, s melly a magyarországi belső síkot két egyenetlen részre osztja, hazánk föld-irászai Pilis-Gerecse hegységnek nevezik. Ez utóbbi ismét három fő szakaszra, a budai, pilisi és gerecsei hegycsoportra oszlik. Nekünk csupán az elsőben, t. i. a pilisiben lévén dolgunk, erről el kell mondanunk, hogy ez ép azon köuyökben terül el, mellyet egyfelől a Dunának Visegrádnál kanyarodó két ága, másfelől pedig Budáról Csabán át, a Dunához Táthra vivő országút jelöl. Ez egész hegycsoportnak törzse a 2450 láb magas pilisi hegy, melly Szent-László, illetőleg Bogdány helységek és Visegrád felé, azután Szent Endre, Békás-Megyer és Üröm, végre Esztergom és Dorog irányában négy fő ágat bocsát, s lehet mondani, az egész magyarországi síkon uralkodik. Ama szép hegylánczot, melly a gőzösön, vagy vasúton utazót Esztergomtól egész le Budáig, a Duna jobb partjától folyvást kiséri, a pilisi hegycsoport egymással összefüggő magaslatai alkotják, mellyeknek novezetesbjei: a Dobogókő Szent-Lászlónál, a visegrádi Hajagos vagy Halagos, az Arpádliegy Döntősnél, a Hárommező, és Sétoruk Szent-Endrénél, a Fekete, és Lomhegy Szent-Keresztnél, az Iskola- és Feketehegy Szentléleknél, és több más, mellyeknek magassága 1500—2000 láb közt változik. Ha igaz, hogy egy szépen csoportosuló hegység a tájnak diszét képezi — mi nek valóságát legfölehb az alföld állandó lakója fogja kétségbe vonni, ki hegyet soha még messziről sem látva, ha egyszer közelébe vetődik, szinte borzalommal tekintget reá — úgy ezt e hegyekről minden tekintetben bátran elmondhatni. Mind e hegyek nagyobbszerü trachit-tömegekből állanak, mellyek részint tömör, részint pe-