Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-02-28 / 6. szám

84 sem iött rosszabbul a derekas lakoma után, mellyhez fáradság, hűvös idő és csipos lég által előidézett állapotunkban ugyancsak hozzá láttunk, és ha délutáni vadászatunk nem ért fel a délelőttivel, a mikor 283 különböző apró vadat lőttünk öt jó puskával: az csak onnan van, mert a novemberi éj korán terjengő homálya gátolt a további munkában, és azt hiszem, mindegyikünk szivesen látta, hogy az erdészlak előtti szük téren több szekér várt reánk. Lefestvén ekép egy nap élményeit az északi tilosban, megkísérlem most a délvidéken töltött vadásznap vázlatát. * * Novemberi napot választok, a fönebbi angol vadásznap ellentéteül. Milly különbség ugyanazon hó egy napjának már csak kezdetében is! Az angolországi novemberi reggel borongós hűvös lége helyett, ez inkább egy augustusi hajnal üde illatát lehelli, s bizton számíthatunk rá, hogy az egész nap illy szép lesz, mert Texasnak éghajlata van, nem pedig időjárása, mint Angliának. Jóval napkelte előtt néhány v e r e s keresztcsört (Losia cardinalis) hallottam a bokrok közt csicseregni wigwamom mögött, mihelyt pedig a nap az erdő lombkoronái fölött feltűnt, egy régi ismerősöm, egy ügyes madárhang utánozó szajkó, (moeking-bird) jelent meg egy tölgy gallyai közt, és kezdé a guinea-tyúk hangját utánozni. Csakhamar felöltém vadászujjasomat, ahhoz való nadrággal, és fakó szinü felöltöny nyel, felhúztam térdig érő csizmámat, kiléptem a mezőségbe, felrántottam a karét, mellyhez mustangom egy lassoval az éjen át kötve volt, és egy fatörzs mellé vezetvén, mellynek üregébe néhány cső tengerit rejtettem el, enni adtam neki, rnig magam is reggelimet végzém. Egy szelet vadhús, megsütve a pompás tölgyfatüz zsarátnakán, mellyet éjen át égettem (mert bármilly hő itt a nappal, az éjszakák hűvösek) és tengerilisztböl készült pogácsa, meg egy csésze forró kávé képezék reggelimet. Ennek elköltése után elővezettem ponymat és felnyergelék. Angol telivért vagy vadászlovat kétségkívül a guta kerülgetne, ha a sajátságos mexicoi nyerget látná. Vaskos ez és idomtalan, elöl hátúi magas kápákkal és fakengyelekkel, hogy a széles ször hevedert ne is említsük, mellyet szij csatlóvéggel olly szorosra lehet húzni, hogy akár kettévágja a ló derekát. E szij hatását jól ismerik a mexicói vadló-fogók s jó leczkét szoktak vele adni a nem rég kilassózott vadcsikónak. A szárú, vagyis első nyeregkápa, több czélra szolgál; ezen csügg a lasso, mikor nincs rá szükség. Erre van a vadászkürt is felakasztva, valamint a vizeskorsó és gyakran a nagy machette — vadászkés — is, mellyel a vadász sürü cserjések között utat vág magának. Az angolok közül, kik mindenüvé magokkal hordják előítéleteiket, eleinte kevesen szeretik ezt a nyerget; de ha sokáig tartózkodtak és sokat lovagoltak itt, megváltoztatják véleményöket s jobban megkedvélik mint a hazait, az itteni czélokra t. i., mert kopók után csakugyan nem lehetne használni. A nyeregtakaró ponymra van terítve, s a nyereg rajta fekszik, Felnyergelem lovamat, s aztán magamhoz látok.