Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-01-10 / 1. szám

4 A zab, széna, korpa és bab, a vadászlovaknak szükséges tápszerek lényegeit mind magokban foglalják; ezekre vonatkozólag teszek tehát megjegyzéseket. Néhány év előtt az a hit terjedt el, hogy a szénával való étetés következtében vált sok ló sipolóvá (roarer) s hogy más országokban azért találni ritkán sípoló vagy más tüdőbeteg lóra, mivel széna helyett, részben vagy pedig csupán, szalmával tartják a lovakat. E nézet elterjesztését „Nimródnak" (a boldogult Applebynek) köszönhetjük, ki azt körülbelöl huszonöt év előtt sajátította el Francziaországban való tartózkodása alatt. Az én tapasztalásom azonban homlokegyenest ellenkezik a fennemlített véleménynyel. Azt találtam, hogy a szalma, ha a lovat jól betölti is, de nem ad neki huzamosb gyorsfutási és kitartó munkaképes erőt. Találkozik ugyan néha olly búzavagy zabszalma, mellynek minősége némileg hasonlít a szénáéhoz, de ezt is a kévék allján levő fü- és luczerna mennyiségnek lehet köszönni, ha a gabna tövig le volt kaszálva. Azon esetben pedig, ha a gabna déli nap alatt ért meg, és kicsépeltetvén olly módon lön kazalba rakva, a mint azt Toscanában láttam : a szalma igen jó tápanyagot nyújt a lovaknak. De ekkor sem a szalma — e megemészthetlen fás anyag az, melly tápláló, hanem a közéje kevert széna. Ha tehát azt állítják , hogy a szalmától meghízik a ló, ez ép annyi, mint ha mondanám, hogy a sertésnek fürészport is adhatunk borsó helyett. Hogy valamelly tápnem tulajdonságait meghatározhassuk, kísérletet kell tennünk, és sorban követvén az egyes szemléleteket, két- vagy többfélének összehasonlítása által végeredményhez juthatunk. Ez azonban csak biztos kísérleteknél érhető el, és ha a tápnemeket ugyanegy fajtához tartozó állatoknak adjuk. Kutyákat gyakran használnak kísérletekre a végből, hogy az embertől igénybe vett tápanyagok hatását megismerhessék; de a mi czélunkra sem az eb, sem pedig a kérődzők neme nem alkalmas. Nekünk csak az egypatásokon tett kísérletek nyomán szabad ítélnünk. A csupán szénával tartott lovak, a mint találtam, kevéssé izmosak és nem igen kövérek, de nagy hasúak és sok munkát nem képesek eltűrni. A vasutak általános elterjedésének első napjaiban, midőn Európa némelly déli tartományaiban a kereskedelmi czikkek szárazföldi szállítására öszvéreket használtak; az említett állatok körül Toscánában tett szemlélődéseim, mellyeket Florenczben töltött gyakorlati éveim alatt folyton gyűjtöttem volt, igen érdekeltek. Közönyös volt rám nézve, ha az éjjelt valamelly korcsmában kellett töltenem, hol vagy 40 pár öszvért tartottak. Azt találtam, hogy a Livorno és Florencz, valamint az utóbbi város és Bologna közti pályáknál az öszvérek etetése mindenütt ugyanazon módon ment végbe, táplálékuk egyenlő mennyiségű babból és korpából állott, mindösszevéve körülbelül egy stonet tett naponként és három részadagra volt elosztva; szénát tetszés szerinti bőségben kaptak. Ez állatok mind jó karban voltak; ötvenre is ránézhetett az ember anélkül, hogy köztük egyetlen egy egészségtelenre akadt volna, a munka pedig, mellyet véghez vittek, nem volt megvetendő. Alakjaikon jellemzők voltak a szépen kifejlett