Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-11-30 / 33. szám

519 násai szabályosak voltak, s ha orra kissé be nincs horpadva, és elöl két foga nem hiányzik, hibátlannak lehetett volna arczát mondani. Nem egy, a kire szelid kék szemeit, nyugodt nyilt tekintetét függeszté, csodálkozott rajta, hogy olly sátáni jellem rejtőzhetik olly szép arcz mögött. Egész külseje és viselete rendes és tiszta a szó teljes értelmében, a dandységnek legkisebb árnya nélkül, határozottan angol vidéki nemesre mutatott. Gyér ősz fürtök fedték fejét, és ruhájának hibátlan állását szobrász is mintául kívánhatta volna. Vén lova Morgan Rattler valóságos csodaállat volt, nagyokat lépő, roppant alkatú, teljes tizenhat markos, világos pej, s ámbár tizennyolez éves, (Sam nevelte) mégis olly tiszta lábú, mint akármelly csikó. Szilajabb, makacsabb állatot alig lehetett képzelni, ámbár vén gazdája kezében —de ezen kivül senki máséban is aztán — bárányszelid volt. „E vén állat mindenre képes—szokta Sam mondani, — csak a vámpénzt nem tudja kifizetni." Kitartásban versenyzett a legjobb paripákkal bármelly szilaj vadászaton , bármilly egyenetlen vidéken; jól ugrott, hámban pompásan húzott, és a mi legkülönösebb, a legjobb ügető volt a megyében. Azt mondám fönebb, hogy a vén pejkó részt vett urának legtöbb kalandjában, s valóban ugy áll a dolog ; merem állítani, hogy a sandfordi csatorna, a wootoni vámszedő a magas korláttal együtt, máig is tanúskodhatnak némelly kétségbeesett ugrásokról, mellyekkel a vén paripa merész urát a veszélyből kivitte. Finom, szép testű állat volt; mindamellett is hogy jobb füle kissé konyán állt; és bámulatos, a mennyi utat tudott megtenni. Egy éjen, kocsiba fogva, szomszédos vásárról hozta haza gazdáját. Sam szokás szerint be volt csípve s alacsony kocsipárnán szunyókált a gig baloldalának dőlve. Illy esetekben egészen vén lovára szokta magát bízni, s nem is történt baj vele. Mintegy öt mértföldnyire házától meredek halom volt, s ennek lábánál a vén állat lépésbe ment át. Szerencsére a lépésváltoztatás felkölté Samot, s aztán takarosan haladtak hegynek. Egyszerre az újhold kétes világánál Sam az ut bal felén egy embert, ki mintha csak az útszéli sövény valamelly réséből bujt volna elő, pillantott meg. Sam fel sem vette, mert tudta, hogy a vidék vadorokban bővelkedik; de a mint a dombra felért, egy második ember állt előtte az ut közepén. Már ez gyanús dolog volt. Sam meglehetős összeg pénzt vitt haza, s illyenkor soha sem utazott ugy, hogy pisztoly ne lett volna keze ügyében. Hirtelen a bakra ült ki, s épen egy ostorcsapással erősebb iramra akarta Morgan Rattlert nógatni, midőn a később érkezett csavargó bulldogkint esett ennek zabiájába, hátul jövő czinkosát segítségre sürgetvén. Sam jó lövő volt; előrántotta hát pisztolyát, az útonálló fejére czélzott és lőtt. Az útonálló ugy dőlt el, mint mikor erdőben a fát kivágják, a vén Morgan pedig egyet ágaskodott s aztán ugy vágtatott tova, mintha elakarná a kocsit ragadni, s vágtatott mindaddig, mégnem körülbelül két mérföldnyi távolban egy forgókorlát feltartóztatta. A hátul jött haramia, a mint Sam elsütötte pisztolyát, pár lépésnyi távolból furkósbotot hajított Sam felé, melly fejéhez olly közel röpült el, hogy kalapját elvitte, szerencsére azonban a koponyát nem érte. A korlátnál Sam, szokás szerint perpartvart kezdett a felügyelővel, hogy miért váratja öt ; a jó öreg lenézvén, látta, hogy a ló