Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-10 / 28. szám

436 nyolcz egyenesen felém ugrott, s olly közel ment el, hogy akár botommal megüthettem volna; csövem azonban ki lévén lőve, boszankodva kellett néznem, mint ugrándoznak fel a gerincznek biztosságuk érzetében. A többi hat lefelé vágtatott, s ezek közül vadásztársaim egyikének — bár a váratlan meglepetésben alig tölthette meg Lefaucheux-jét, sikerült egyet meglőni, melly bő sebvért hullatva s többször megmegfeküdve, a moriczeni tó közelében egy fenyöbokor mellett igen betegen telepedett le. Biztosnak tartók, hogy hazatéret megkapjuk, s így nem érte — hanem tovább felfelé indultunk. Nem volt sok veszteni való időnk, mert a hajtóknak, kik a megelőző este más uton mentek fel, az a rendelet volt kiadva, hogy pontban tizenegy órakor kezdjék el a hajtást. Féltízkor szétváltunk s vadászüdvet kívánva egymásnak, három irányban mindenki saját kijelölt állására sietett feljutni, míg a három hordár a gerincz többi részeire igyekezett, hogy ott mint elhajtok tegyenek szolgálatot. Három negyedkor tizenegyre szerencsésen fenn is valánk állásainkon, s elkészülvén puskáinkkal, feszült figyelemmel vártuk az indulásra jeltadó hajtólövést. Az idő eközben megváltozott; a szél is fordult s erősen fújván felfelé , a felle geket — mellyek közt ültünk — fel-felemelték rohamai, úgy hogy néha az alattunk elterülő roppant Rothgüldeni és Bockma katlant, melly fekete víztükörü két nagy tavával a legnagyobbszerü természeti látványok egyike — s a háttérben magasan emelkedő Hafner havast is egész nagyságában szemlélhettük. Ezen időközöket felhasználva, látcsövemmel gondos szemügyre vettem az egész katlant, de minden eredmény nélkül. A nagy hótáblákon látszottak ugyan a zergenyomoknak egész ösvényei, de különben semmi életjel, semmi nesz a síri csendü katlanban, melly pedig acusticai tekintetben a legjobb operaházat fölülmúlja s mellyben a legkisebb kő mozzanata ezer lépésnyire meghallható. Már már vérmes reményeink meghiúsulásától kezdtem tartani s egyetlen reményem még az alattunk lévő sziklafalakba volt helyezve, melly eket — minthogy közvetlen fölöttük ültem, üvegemmel nem láthattam be. Végre eldurrant a várva várt jellövés, mellyre a hajtók megindultak s nagy örömömre a zergék is mintegy varázsszóra a sziklafalak mögül mindenfelöl előtűntek. Pár perez alatt legalább háromszáz darabot láttam a hótáblákon kisebb nagyobb falkákban száguldozni minden irányba, de szerencsénkre mind felfelé s felénk közeledve. Hidegtől és hevélytől egyiránt reszketve vártam jobb szomszédom első lövését s hallgattam a megindult görély felém közeledő moraját. Egyszerre most négy egymást sürün követő s a szemközti bérezek által sokszorosan viszhangzott lövés tudtomra adá, hogy azonnal reám kerül a sor. E perezben olly vastag felhőbe valék burkolva, hogy huszonöt lépésnyire alig láthattam; de mire az első zergefalka az előttem 70—80 lépésnyire lévő forgóra jött, a köd kissé ritkúlt s első lövésemet a 20—25 darabból álló falka negyedik darabjára, egy sötétszőrü szép bakra tettem, melly rögtön felbukott, de ismét csülökre kapott s így hogy végkép leterítsem, második lövésemet is utána kellett küldenem. Alig töltöttem újra, ismét két lövés hangzott jobbról s csakhamar reá vagy 15 zerge tünt elé és lihegve tátott szájjal állt meg előttem. Ezekre három lövés tettem s két zerge esett. Bal szomszédom ütege még mind hallgatott; a hajlásból, melly fe-