Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-10-10 / 28. szám

[ 437 lett ült, folytonosan olly sürü felhők emelkedtek, hogy már aggódtam, lövéshez sem fog juthatni. De végre onnan is két lövés dördült s ezekkel egyszerre jobbról is négy lövés ropogott. Helyemről felugorva most már nem tudtam, jobbról vagy balról várjam-e a zergéket. Csakugyan jöttek is mind a két oldalról s én tétovázva és válogatva addig késtem, mig majd mind elhaladtak s csakis az egyik falka utolsó darabját lőttem meg, melly iszonyú bukfenczekkel repült le szikláról sziklára, nyomban követve az árván maradt kis gidótól. Erre is lőttem még, de elhibáztam. Ezen felizgató jelenet, melly alatt még két darabot lőttem , még vagy félóráig tarthatott s hallottam, hogy szomszédaim is jobbról balról szorgalmasan puffogtatnak. Mire a hajtók előjöttek a szél elállt s a megsürüdött felhőkből kegyetlenül kezdett esni. Hat zergémböl négy előttem feküdt, az ötödik jóval leebb egy sziklarepedésbe húzódott meg, hova nem tudtam eljutni; a vadászok egyike azonban kötelek segítségével közeledett vagy húsz lépésnyire s midőn a kegyelemlövést akarná neki megadni, vette észre, hogy puskájáról a kakas elveszett. A lágyékán talált zerge természetesen tovább állott s többé elé sem került. Összegyűlvén a hegygerinczen, a hajtók 11 darabot hoztak elé, mellyek közül 4 az enyém, 4 a jobb, három a balszomszédé volt. Elveszett négy darab, és sajnos hogy a beállott erős eső és később havazás miatt a vadászok másnap csak egyet bírtak megtalálni. Tekintve, hogy e meghajtott tér — roppant terjedelménél fogva hat, nyolcz, sőt több puskást is igényelne: az eredmény elég kielégítő volt, s képzelhető, milly jó kedvben indultunk haza, hova tizenhárom órai séta után esti hat óra tájban szerencsésen megérkezvén, hatalmas étvágygyal fogtunk a párolgó zergegulyásos és párolgó zergepörkölthöz. Gr. K. Gy. A fogolyvadászat iíj módjai Angliában. (Vége.) A „Field" szerkesztője, mint ildomos szerkesztőhez illő, ki a lapjában polemizáló felek egyikét sem akarja megsérteni, a felverés, hajtás vagy vizslászat különböző módjaira nézve azt tartja: „de gustibus non est disputandum." Részéről ugyan a vizslászatot mint valódibb s élvezetesb sportot többre becsüli, de az ellen sincs kifogása ha az új divat emberei a merő czélzásban és lövésben lelik örömüket, s ha még azt is unalmasnak találják, hogy az üres tőlténytokot kivenni s helyébe mást tenni kell és e végett a puskafogó egy második fegyvert hord utánuk, míg az aristocraticus galamblövészeteknél maga az illető puskamíves jelen lenni s a töltött fegyvert vevőjének átnyújtani tartozik. Ha az „öreg urak" ezt elpuhultságnak vélik, jó, legyen meggyözödésok szerint, de ne erőltessék véleményüketa közönségre; s ha maguk örömestebb mennek ki vizslákkal, azért nc kárhoztassák azokat, kik tizen" egykor reggelizvén, egy vonalban három négy órán át verik fel a répaföldek foglyait s miután negyven ötven párt elejtettek, a hölgyekkel élvezendő „négy órai theára" visszatérnek. Vannak, úgymond a „Field," bizonyos alapszabályok, mellyeket senkinek sem szabad megsérteni. Igy például a kelő fogolyfalka közepébe mind a két csövei vak-