Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-30 / 21. szám

hívó kérdése: hogy mertem öt a kapufél fánál hagyni és tova hajtani — s hogy felelőssé tesz, ha az új dog-cartban valami hiba esik. Semmi kedvem sem volt vele kötekedni s röviden megmondám neki, hol hagytam a dog-cartot, honnan elvitetheti ha akarja. A vita élesebbé és hangosabbá kezdett válni, midőn Tom Spring közibünk lépett s férfias hangon kérdé : „Min veszekedtek fiuk? tudjátok-e mit, ha nem bírjátok az ügyet máskép elintézni, lépjetek itt a sorompók közé s végezzétek el ököllel." A Capten erre megjuhászodott s gúnyosan kérdé, mit jelentsen az a kendő nyakam körül, s hogy ha már viselem, hajlandó vagyok-e fogadni az Ausztráliaira? En erre kész valék s ő rögtön tíz fontot tett ötre a fekete mellett. Alig volt megkötve e fogadás, midőn társa, egy hosszú képű csendes gentleman a legudvariasabb hangon megjegyzé, hogy miután olly kész vagyok túladni pénzemen , neki is juttathatnék belőle. E vontatva mondott gúnyos felszólítás még inkább felingerelt s azonnal elfogadtam az ö tíz fontját az én ötömre. A fogadási összegek Spring kezébe tétettek le s a birkózás elkezdődött. Legkevésbé se féljen a tisztelt olvasó, hogy most majd egy öklöződési jelenet izgalmas leirásával fogom jól tartani a napi lapok módja szerint, s elmondom a részleteket, mellyek az öklöződést a papíron csömörletesebbé teszik a valóságnál. Elég legyen megjegyeznem, hogy soha se láttam roszabb öklözőt mint az ausztráliai. Legkisebb esélye sem volt a fekete ellenében, ki a Capten találó kifejezése szerint csak úgy járt körüle, mint az abroncs a hordó körül s akkor és ott érte, a hol akarta, legcsekélyebb visszatorlás nélkül. A Capten el volt ragadtatva; hosszú képű barátja, ki kevésbé tüntette ki érzelmeit, csendesen fejezé ki sajnálatát, hogy pénzemet illy gyenge küzdőre koczkáztatni vagyok szerencsétlen, de mindamellett udvariasan ajánlá, hogy harmincz fonttal tízre még folyvást szolgálhat. Nekem néhány shillingen felül még egy tíz fontosom volt a zsebemben s e pillanatban minden meggondolatlanságra kész lévén, tíz fontos jegyemet a mögöttünk álló Springnek adtam át, s mellyet a hosszú képű gentleman, ugy látszik már előre készen tartott három vadonatúj tízes jeggyel fedezett. Haliám, midőn az átadáskor mondá Tom Springnek, hogy csak maradjon itt helyben a pénzzel, mellyet úgy sem kellend soká kézben tartania; a Capten pedig ezt sugá neki: „Aztán majd felezünk!" Régi jó motto az, hogy az elhirtelenkedésböl sok baj származik; s ha a hosszú képű úr nem vette volna olly mohón a fogadást, harmincz fontot megtakaríthatott vala. A birkózás alig húsz percze tartott még s a fekete pártján lévők mint biztos nyertest éljenezték őt. Valóban úgy is látszott, hogy már kevés kell ehez s ő tánczmester módjára szökdécselve ment ellenfeléhez, hogy megadja neki a végcsapást. Az ausztráliai azonban, mint a honabeli kigyók, megtörve volt, de ölve nem, s a feketének olly irtózatos csapást mért a torkára, hogy ez tekebáb gyanánt dőlt el. Toll nem képes leirni az ügyek e váratlan változása miatt keletkezett izgalmat és mozgalmat. A fekete pártfelei közül többen feléje tolakodtak, hogy segédeit tanácscsal segítsék. A fekete azonban a kapott ütés hatása alatt megnyögött. Az ausztráliai elhatározva magát, hogy addig kaszál míg a nap süt, pillanatnyi időt sem engedett neki, s kamatostól adta vissza a küzdés elején nyert ütlegeket', s még negyed óráig tartott öklöz ődés után a