Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-30 / 21. szám

329 feketét kivonszolták a pályatérröl barátai, kegyetlenségnek tartván őt még tovább is ptiföltetni engedni. Az ausztráliai e szerént váratlanul győztesnek jelentetett ki, én pedig 60 fonttal lettem gazdagabb és soha életemben nyert pénznek jobban nem örültem. Volt még egy második küzdés is, de ebben úgy látszik már csak kevesen valának érdekelve s a legnagyobb rész távozott. A Capten soha sem volt kellemes vesztő, de ez alkalommal szokottnál is roszszabb kedv jeleit adá. En általában könnyű kedélyű ember vagyok s minthogy most elnyertem a pénzét, egy ideig csak tűrtem zsörtölődését. De végre, midőn parancsoló hangon küldött, mennék azonnal vissza a fogadóba s hoznám el a dog-cartot, míg ő a második birkózást nézi: egyenest megmondtam neki, hogy én más uton szándékozom visszatérni, s ha nincs kedve velem jönni az útszéli fogadóig, úgy menjen haza a mint tud. Egy fiatal uracs azonban, ki épen közel állott, tüstént felajánlá szívességét, hogy drag-ján elviszi öt Cambridgebe, mit ö elfogadott, nekem pedig azt mondván, hogy már most miatta akár a pokolba mehetek, hátat fordított s új barátjával tova ment. En részemről a fogadóba gyalogoltam; az ausztráliait hova vitték, s mi lett belőle, máig sem tudom. A Capten már eddig is busásan megfizette a rajtam elkövetett csínt, de én még nem végeztem vele. Elhatároztam, hogy nem viszem haza dog-cartját s így a fogadóba visszaéret, nyerget és kantárt kölcsönöztem a házi szolgától, (a fogadós még nem volt honn — úgy tartom a második küzdésre maradt ott) s ráparancsolván, hogy jól ügyeljen a dog-cartra, míg Cambridgeböl érte jön valaki, ki egyúttal a nyerget és kantárt is elhozza — lóháton haza indultam. Megjegyzendő hogy a dogcartnak egy toll rugója eltörött s hogy oldalt és hátulról sok karczolás esett rajta. A ló azonban, bár mi Ily erkölcsös volt is légyen hámban, nyereg alatt valóban kellemes járású volt. Atlovagoltam a mezőt Littlebury felé s így elkerültem a visszatérőkkel zsúfolt utat s a gyepen haladva elképzeltem magamnak a Capten dühét, ha megtudja, mint játszottam ki őt. Littleburyban a fogadó mellett elmenet, a kapu előtt láttam a drag-ot. A társaság kétségen kivül benn ült s torkát mosta le, de nekem eszem ágában sem volt hozzájuk csatlakozni, s épen nem óhajtók a Captennel találkozni jelen kedélyhangulatában ; tovább koczogtam tehát s meg sem állottam Cambridgeig. „Na s hát mégis csak nyeregben tért ön vissza — de hát a Captent hol hagyta ?" kérdé a házi szolga, miközben a lovat gondos szemügyre vette, nem talál-e benne hibát. Szerencsére a ló ép olly egészséges volt mint reggeli elinduláskor. Elmondám neki a történteket s hol hagytam a szekeret és üzentem általa a kapitánynak, hogy bármikor elhozathatja, ha visszaküldi egyúttal a nyerget és kantárt s megfizeti a költségeket. Emberem nem örömest vállalkozott az üzenet átadására. „De mit mond majd a Capten?" kérdé fejvakarva; belekerül neki vagy három fontjába a dog-cart elhozatása; mert egy hámos lóért 2 font 2 shillinget kell fizetnie, aztán néhány shillinget a kocsisnak, néhányat a házi szolgának, s ezenfelül, mint ön mondja, egy tollrugója el van törve, s a kocsi összevissza karczolva — nem is említve a pénzt, melyet fogadásban nyert ön tőle. Isten ugy se, én nem merem neki megmondani. Nem Írhatna ön neki pár sort?" A szegény ficzkó valóban annyira látszott rettegni a Captentöl, hogy megsajnáltam s az ivószobába menve, rövi d levelkében írtam meg a dol-