Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-07-30 / 21. szám
323 ennek soha sem járhattam végére. Leveleit mindig Cravenstreet-be intéztette; de bár számtalanszor kerestem ott, soha de soha sem lehettem szerencsés honn találni a Captent. Felesleges említeni, hogy az illy életet élö ember meglehetősen éles eszű volt és ovatos , s bár nagy összegekbe soha sem fogadott, de nyugodtan és biztosan tette fel „kis ötfontosait," mintönevezé,— a barátságos csendes fárbliben pedig ritkította párját. Mindenesetre a legderültebb, legvígabb emberek egyike volt ő egész Angliában s nem igen lehetett ellene kifogás; de hát a napban is lévén foltok ; alig tehető fel, hogy a kapitány jellemében ne voltak volna, s hibái gyanánt indulatosságát és önzését rótták fel. „Mirevalók volnának a jó barátok, ha fel nem használnók ?" ez volt állandó jelszava, — és úgy tett, mint beszéle. Senki önmagáról jobb véleményben nem lehetett. „Ha azt mondom, hogy úgy vau , hát úgy van!" szokta felelni, ha esetleg egy verseny részleteit beszélte el, melyeket az abban lovagolt lovarok ép az imént egészen máskép adtak elő. Dicsekedett vele (s azt tartom igazat mondott) hogy Anglia valamennyi versenyhelyére utazhatik a nélkül, hogy „fogai koptatására" egyetlen shillinget költsön; ez pedig, miután saját vallomása szerint nem szokott „sajton és kenyéren" élni, nyomott valamit a latban. Nem volt Angliának olly pályagyepe , mellynek közvetlen közelében a Captennek egy-egy farmer barátja ne lett volna; s minthog}- társasága, dalai és anectodái rendesen vidám hangulatba hozták és tartották az egész társaságot, mindenütt szívesen látták öt. Városokban ritkán tartózkodott s ezúttal sem tett volna kivételt, de egy cambridgei emberrel volt itt találkozása, kivel pénzügyeket kellett elintéznie s Newmarketröl az első napi verseny után e czélból jött ide. Megtudván tőlem, mi járatban vagyok s hogy hátas lovat béreltem a másnapi kirándulásra, azt az ajánlatot tette, hogy ne lóháton menjek a birkózásra, hanem fogassuk a lovat az ő szekerébe, (melyet ép az imént kapott valami rosz adósság fejében), ö majd hajtani fog, s olly kényelmesen, hogy no — érkezünk reggelire Littleburyba, megnézzük a birkózást s délután Cambridgebe térünk vissza. A newmarketi második napon úgymond egy versenyben sincs érdekelve, cobjának sem fog ártani az egy napi pihenés s ezenkívül nagyon szeretné látni a csihipuhit, mint az öklözödést nevezé. Nekem az ajánlat ellen semmi ellenvetésem sem volt; társasága valóban mulatságosnak Ígérkezett, s miután a sportügyekről általában sokkal többet tudott mint én, teljes örömmel biztam magam kalauzolására. Mindjárt ezután az istállóba mentem le, hogy lássam lovam etetését s hogy a házi szolgát a dolgok új rendjéről értesítsem. „Én nem bánom, mondá a szolga, nekem nincs ellene kifogásom, La a Captennek nincs, de annyit mondhatok, hogy a millyen jó nyereg alatt az önnek szánt ló, olly gonosz hámban. De ha a Capten mondja, meg kell lenni a dolognak; én azonban ajánlanám, hogy ha csakugyan befogatják e lovat, jó lesz nyerget vinni magával, mellyen haza jöhessen, és zsákot, mellyben a dog-cart töredékeit elhozhassák." „Na s hát erkölcsös-e ló? talán ragad?" kérdém. „Azt ugyan nem teszi, hámban nem ragad, sőt szerencséről fog szólhatni, ha , képes lesz elindítani, mert csokönyösebb dögöt soha se láttam még rúdvillák kö- " V zött!" S a ficzkó ezenkívül még okos tanácscsal is kedveskedett, s mialatt folyvást 21*
