Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-07-30 / 21. szám

324 kabátom gombjánál tartott, lassú de érthető hangon mondá: „Ha már elszánta magát rá, hogy a Capten kocsisságára bízza magát, úgy egyezzék ki vele előre, hogy a a kocsijavítás költsége egészen öt illesse. Ha ön a lovat, hadd koczkázza ö a kocsit. A ló miatt nem aggódom ugyan, de az új dog-cart tengelyéért nem sokat adnék, ha a ló szokása szerint megcsökönyösödik. Mintha csak látnám már a Captent! Hiszonyú embernek keli lennie, hogy illy embertömeg közé vigye ezt a szép szekeret, olly lóval mellyet nem ismer! Pedig milly kényes szekerére! Ma délután majd a fejemet vágta le, mert kis karczolás esett oldalalán 1" Rögtön felkerestem a Captent s elmondám neki a házi szolgától hallottakat; de már ekkor a harmadik pohár pálinkás vizet ürité s nem volt olly hangulatban, hogy lemondjon feltett szándékáról. Ha csak az a baja a lónak, azzal ugyan nem gondol. Nincs a világnak ollyan csökönyös lova, mellyel ö ne boldogúljon; s miután a fogadós, ki vele ivott, koránsem jellemezte olly makacsnak a lovat, mint a szolga — örömest ráállott, hogy bármi baj érje a dog-cartot, ő viseli a kárt; s ezzel elhatároztuk, hogy reggeli 8 órakor indulandunk. A Capten kérdésen kivü jeles kocsis volt s különösen azon tulajdonára tartott sokat, hogy bárminő lovat elhajt a legnagyobb tömeg közepette is. Lovaglásra igen nehéz volt a testsúlya, de ha lehetséges lett volna a falkát négykerekű szekerén követni, jót állok róla, hogy a futamokban ép olly részt veendett, mint bárki más. A vén bérkocsisnak az uracshoz intézett megjegyzése: „Ön úgy néz ki, mintegy kocsis, de úgy hajt mint egy uracs !" reá bizonnyal nem volt alkalmazható, mert ha a bakon ült, nem csak kocsishoz hasonló, hanem valóban kocsis is volt. Másnap reggel 8 óra tájban lenn voltunk az udvarban s a csökönyöst befogták. Bármi lakott légyen e lóban, annyi igaz, hogy sokat mutatott; s midőn a Capten, szivarral szájában, csinos drabszin kabátban s térdei körül tekert koczkás szövettel az új dog-cart bakjára ült, önkénytelen tolult fel az eszme, hogy a miénknél csinosabban kiállított sporting-jármü aligha indúl ki ma reggel Cambridgeból. Csendesen kérdém a szolgát: „Na s hát ? vigyek-e nyerget meg zsákot ?" de a szolga a Captentöl tartva száját se merte feltátani. Felugrottam a Capten mellé; a szolga kivezette a lovat a kapun s mi Trumpington-utczán sebesen robogtunk végig, anélkül hogy a lóban a csökönyösség legkisebb jele mutatkoznék. Úgy látszott mintha tudná, hogy a gyeplöt tartó kocsis nem érti a tréfát, s mi nem sokára kiértünk a városból és szekerünk olly vigan gördült a jó csinált úton, a mint csak lehetett. A reggel derült, a lég csipös tiszta, a Capten nagyon jó kedvű volt s úgy tetszik büszkélkedett benne, hogy milly gyönyörűen bánik el a lóval, melly iránt én megelőző este aggodalmamat fejeztem ki. Egyébiránt mindenre késznek látszott, mert jól összetartotta a lovat s ha ez legkisebb jelét adá is a keletkező szeszélynek, azonnal lecsattant az ostor lapoczkájára és hangzott az : „Oh! úgy-e bomlanál, ha engednélek, dög te!" Én mind jobban kezdtem magam érezni s már azt hittem, hogy a csökönyösségét csak a vén szolga fogta a lóra, ö tudja legjobban mi okból. Legkisebb baj nélkül értünk Littleburybe s a fogadó kapuja előtt állottunk meg, mindenféle képzelhető jármű tömkelegében, s a Capten, mialatt a gyeplőszára-