Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

261 mint a master of fioxhounds ül paripáján veres kabátjában, a részvényesekkel és pettyes hü kedvenczeivel körüle. S ha itt az ideje, és az indulási parancsszó hangzik, mellyik tábornagy méltóságosabb ? Úgy látszik, hogy még a kopók is, a mint emelt fővel és farkkal mennek előre, elsajátítottak valamit gazdájuk jelentőségéből. Minden rendén van. A cselédek, a lovak, a kopók — mind ollyanok, minőknek lenniök kell. Erzi, hogy méltó joggal várhatja a sport sikerét s ha ez csakugyan bekövetkezik, ha finis coronat opus: a világ legboldogabb embereinek egyike gyanánt tér haza. A társas életben, a lakomára összegyűlt vendégek körében, a falkamester a rangjához illő helyet foglalja el. Ezenkívül ha népszerű, ünneplik őt a férfiak, gédelgetik a nők, s még a vidék legszebb lyánkája is, ki hozzá még gazdag örökös, megtiszteltetésnek tartja, ha a falkamesterrel tánczolhat, noha ez már házas ember is. Im ezek a tisztség édes részei, a kép élénk, mosolygó színei. De vannak aztán sötétebb színek is. Sok mindenféle dolga van s ezek közt a legnehezebb — mindenkinek tetszeni. Politikáról, ha csak tökéletesen nem független, a falkamester alig beszélhet, mert semmi sem szül olly rosz vért, mint a politizálás. A mindennapi élet tömérdek bajával kell küzdenie. Morgóné asszonyság baromfi-udvarából a tyúkok és csirkék felét elvitte — természetesen a róka, bár az efféle gentry nem szokott zsákkal a hátán utazgatni. A leleményes tolvaj azonban, ki Morgóné asszony apró marháit ellopta, ezek tollait egész a mezőszélig elszórta, mi a Róka koma által elkövetett csínynek világos tanúsága lévén, a falkamester kénytelen fizetni érte. Az utóbbi vadásznapon Birkási úr ellős juhait a patakba kergették a kopók s a juhok odavesztek. Birkási úr e veszteséget nem viselheti. A vadász urak és a kutyák úgy is elég kárt tesznek rozsában és répáiban, méltán követeli tehát, hogy a juhokért — bőrüket leszámítva — illő kárpótlást nyerjen. Másnap meg Szántó gazduram hosszú képpel állít be. „Sajnálom, hogy alkalmatlankodni vagyok kénytelen uram, de néhány fiatal vadász úr tegnap délután megriasztotta egy éves bikámat s ez egy árokban kitörvén lábát, mészároshoz került. Valóságos rövid szarvú szép bika volt s magamnak húsz font pénzemben van." Tömérdek illy — a falkamesterre nézve nagyon kellemes kis eseményt sorolhatnánk fel, mellyek őt folyvást arra intik, hogy keze mindig a zsebében, abban pedig mindig egy guinea legyen. E szünetlen zsarolások elég boszantók ugyan, de hát a falkamestert mindenki közvagyonnak tekinti. Ha földbirtokos, egyik szomszédjának egy napi agarászhatást, a másiknak egy heti vadászhatást kell engednie. Ha juhtenyésztö, minden farmer számít ingyen koshágatásra, azt is megvárják tőle, hogy a vidék számára hágó mént tartson. A részvényesek irányában még bajosabb a szerepe. Az egyiket rábeszélnie, a másikat kiengesztelnie s bevallania kell, hogy a vadásztér egyik részére nagyon is gyakran, a másikra pedig ritkán járt ki. A szomszéd birtokával határos cserjése van, a mellybe ez fáczánait és nyulait hajtatja, midőn a falka az ö rejtjeibe bocsáttatik. E cserjés egyetlen illynemü birtoka a falkamesternek s igen jó szalonkavadászatok esnének rajta, ha a fáczánok odahajtása el nem rontaná e sportot. Ezt azonban meg kell engednie, mert a fáczános tulajdonosa, ki maga nem szokott rókára vadászni, az ő sportja kedvéért kiméli a rókát s így — ba megtagadja tőle a cserjést: a következés világos.