Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866

1866-06-20 / 17. szám

262 * Mindezen szolgálmányokat megkövetelik a falkamester tol s csak az a csoda, hogy még is akad gentleman, ki elég bátor és türelmes ily kellemetlen tisztségre vállal kőzni, csupán csak a megtiszteltetésért. Egy szent Hubert napja. Politikai viszonyok és az alattvalók panaszai, melyeknél a vérszerinti herczegek, élükön Condé herczeggel, a nép részén állottak, komoly viszályt idéztek elő XV. Lajos, és ama herczegek közt, és oda vitték a dolgot, hogy 1771. elején Condé herczeget száműzték a versaillesi udvarból. Condé herczeg Chantillyban települt meg. Boszus volt ugyan a rajta elkövetett gyalázat miatt, és elhatározta, hogy véleményéhez folyvást ragaszkodik, — mindamellett is csak fájhatott neki, hogy egy vélemény különbség, királyi rokonaihoz addig volt barátságos viszonyát megháborította. Azonban már nem használt e fölött búsulnia, s ö jobbnak látta, azon igyekezni, hogy a száműzetés gondolatát ősei várában elfelejtse. Annálfogva saját udvart alakított Chantillyben. E várhoz, ép ugy mint Versailleshez, hajdani fény emlékei voltak csatolva. A park bejárásán álló színházban munkálkodott Racine, Boileau, Moliére, a nagy Condé szórakozása szépítésén. A park puha füvén és árnyas lombjai alatt, nem egyszer gyűlt össze vidám napokon, az ó franczia nemesség dísze. A lovagok láncsát törtek és lovagjátékokat rendeztek ott, mindenik saját szépének színeit viselvén. A ligetek pajzán apródok játékainak voltak tanúi, s ha e fák beszélni tudnának, nem egy vidám és gyöngéd ünnepély leírását hallanók tőlök. — De mind ennek vége volt. Eseményünk korában legfölebb is már csak gyermekei vagy unokái emlegették ama lovagoknak, hagyományképen. 1771-diki september vége felé, a különben oly csöndes Chantilly egyszerre versenyezni látszók Versaillessal udvari ünnepélyek dolgában, mintha csak az lett volna czélja, hogy XV. Lajos figyelmét felébreszsze és őt falai közzé vonzza. A rendezés annyi változatosságot teremtett elö, hogy kastély és várkert minden órán uj alakot látszottak ölteni. Kiirtharsogás, falkahivás, dobogó paripák nyeritése hangzók pirkadattól nap lementig a park kellemes ligeteiben; naplemente után pedig mind az, mit a beaumonde szépségben és bájban felmutathatott, a termekben volt együtt, és uj gyönyörök váltották fel a vadászat gyönyöreit. A palota ablakai kiragyogtak a távolba, mintha az üveg lapok megannyi óriás gyémánt lettek volna. Jegeczcsillárok, számtalan viaszgyertyával, erős világot terjesztettek szét, és megsokasultak a pompás tükrökben, melyekkel a falak borítva voltak. Vöröses fényt löveltek a hárs csalitokra és a vár előtti zöld gyepre, melly egész a kastély terrasseára felvezető lépcsőkig terjedt. Minden este egész tengere özönlött szét a világosságnak, mintha éjenkint mesés ünnepélyt ülnének , tündérvárban. A herczeg estebédjein a kor legnemesb és legszellemdusabb férfiai jelentek meg, hires irók, elmés és tudós férfiak, lelkes és eszmedus művészek, nemesek az udvartól, a régi jó idők igazi kalandosai, és főrangú delnők , kiknek müveit szelleme és finom modora emelte a társalgás báját, a nélkül, hogy az elmésséget kizárta volna. Mind ezek csinosakká és vonzókká