Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-02-20 / 5. szám

76 sel két zergét ejtett, mellyek közül egyik tátongó mélységbe zuhant, honnan nehéz ^•olt előhozni. A művészet érdekében óhajtandó volna, hogy a hírneves gróf későbbi eseményeit tárgyazó harmadik, negyedik és ötödik osztály is mielőbb megjelenjen. Elefánt-les délnyugoti Afrikában. Egy napon, kevéssel napnyugta előtt Okavaoa forrásra, vagy is inkább tóra bukkantam, mellyet — létezéséről semmit sem tudván — csak esetileg fedeztem fel. A partján talált friss nyomokról azt következtettem, hogy ez elefántoknak gyakran látogatott ivóhelye lehet s elhatároztam még azon este lestállani, daczára azon körülménynek, hogy néhány nagy hangyabolyon kívül semmiféle búvóhely nem mutatkozott és igy nem kis veszéllyel járt a támadás. Miután azonban gödröt vagy más védhelyet készíteni az idő rövidsége miatt nem lehetett, elhatároztam, hogy néhány lövést egy illy hangyaboly mellől koczkáztatok. Határozatomban megerősített az is, hogy holdtölte lévén, ennek fénye némileg biztossá teheti lövésemet. Egy ismeretes vadász és utazó azt a megjegyzést tette, (bár elég udvarias volt bocsánatot kérni, hogy ezt jelenlétemben mondja), hogy az éjjeli lest „piszkos orzásnak" tartja. En ugyan e tekintetben más véleményen vagyok, miután barátom e téren csekély tapasztalatokat szerzett; azon egyszerű oknál fogva, mert rendesen a leggyakorlottabb vadászok állván rendelkezésére, sokkal kényelmesebb és könnyebb más módon élvezheti a sportot. Dél-afrikai utazásom alatt majd minden nemét megkísérlettem a vadászatnak; vizén és szárazon, éjjel és nappal, gyalog és lóháton és jó lelkiismerettel elmondhatom, egy éjjeli les a hold fényénél, egy a vadállatok által sűrűen látogatott forrás mellett feléri, sőt élvezetre meghaladja bármelly nemét a vadászatnak. Már maga a körülmény, hogy természetes mozgásait, szokásait, életmódját azon különféle állatoknak, mellyek a természet kertjét megnépesítik, ellesheti az ember: kimondhatlan titokszerü élvet nyújt. Ehez járúl még azon kellemes felindulás és hevély, mellyet a szenvedélyes vadászban új meg új különféle vadak lassú közeledése okoz. Mennyire ügyel az ember minden távoli neszre, mellyet egy-egy antilope, elefánt, vadkan, orrszarvú vagy oroszlyán léptei előidéznek! Szép alkalmat nyújt egy illy éj egyes fajok sőt egyes állatok életmódjával és sajátságaival megismerkedni; mellőzve azon borzasztó veszekedéseket, mellyek az e fajta találkozásoknál rendesen elöfordúlnak s mellyek a nap ragyogó fényénél ritkán szemlélhetők. Mondhatom, hogy a vadon állatjainak zabolátlan életmódjáról több tapasztalást szereztem egy illy éjen át, mint egy havi fáradságos nappali vándorlás alatt. De visszatérek elbeszélésemre. Nem sokára miután leshelyemet e hangyaboly mellett elfoglaltam, a közelfekvő sűrűségből az ágak ropogása és erős toporzékolás elefántok közeledését jelenté. Kevéssel ezután tiz vagy tizenkét darab óriási alak bontakozott ki az erdő sűrűjéből; messziről fiatal hímeknek látszottak. Sokkal távolabb lévén tőlök, semhogy eredménnyel lőhettem volna, elhagytam állásomat és cserkészve igyekeztem hozzájuk közeledni; az állatok azonban nagyon vigyázhattak, mert pár