Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-02-10 / 4. szám

51 legközelebbi napok reményeit s aztán nyugodni térve — F. K. búskomolyan rázta meg jobbomat s vallatott: nem tréfáltam-e s valóban és csakugyan házasodom-e ? Vadászatunk Túrócz határáig két nap tartott, mindenütt a hegylánczot fedő szálas tölgy- és bikk-, majd fenyves erdőkben, hol egy egy bérezi forrás mellett tanyát ütve, a ruganyos lég és roppant mozgás által fokozott étvágygyal lucullusi ebéd gyanánt költöttük el egyszerű élelmünket s gallyakból készült fekhelyeinken szabad ég alatt jobban aludtunk, mint gyakran a legjobb ágyban. Vadászatunk eredménye 17 darab őz volt. Ezután a Túrócz, Árva, Liptó megyéket átszelő Vág partján, a vadregényes vidék perczenként változó látványai közt, legjobb országúton haladva értünk kitűzött czélunk főhelyére Szent-Iványba, hol a háziúr parkkörnyezett laka inkább egy Florencz melletti Tusculum, mint liptómegyei kert gyanánt lepett meg. A pihenésre, kellő vadászati tájékozás megszerzésére, hajtók s egyéb szükségek megrendelésére szánt két napon, házi urunk, mintha csak jöttünk czélját akarná feledtetni, az inyéncz tárgyakban gazdag megye ritkaságaival halmozá el asztalát. Három négy fontos pisztráng, galócza, császármadár, a minden őzek közt legízletesebb liptói őz, a híres liptai túró java — ezek és hasonlók a legelső franczia szakács művészetét megverték, s mi e földi jók élvezése közben szemeinket aKrivánon legeltetve, minden megkezdett társalgást a zergékre fordítottunk s nemsokára ki is puhatoltuk, hogy Liptónak egyetlen egy emberét, ki a zerge vadászatot szenvedéllyel üzi s ezen állatok szokásain és kedvelt tartózkodási]helyein kivül, abérczvilág szirtösvényeit és járásait jól ismeri, szóval hogy azon Mózest, ki minket a kősziklák áhított Kánaánjába bevezetni képes — Kozsusárnak hívják. A minden vágyunkat teljesíteni törekvő házi úr azonnal gyors futárt küldött Kozsusárért, azon utasítással, hogy „ha a hegyekben volna, visszatértekor azonnal s minden kocsma gondos elkerülésével hozattassék el; ha pedig már kocsmában találtatnék, a felébredés perczéig őriztessék, időközben minden szeszes ital szoros zár alá vétessék s okvetlen bekövetkező szomja kielégítési helyéül Szent-Ivány jelöltessék ki." Kozsusár még az nap este megérkezteiett ugyan, de minden elővigyázat daczára olly állapotban, hogy az értekezlet megtartását másnapra kellett halasztani. Hajnalban végre előttünk állott a középtermetű, kifejlett izmú, széles vállú s mintegy negyvenöt éves edzett ember; tagjait szük hamuszín daróczöltöny, lábait bocskor fedte; éles arczvonásairól ész, szemeiből ravaszság nézett ki, míg rezes orra a vízivó társulat hatalmas ellenét árulta el benne. Hosszú tanácskozásunk s kérdezősködéseink eredményeül azt a meggyőződést szereztük, hogy emberünk mindössze egy tapasztalt vadőr, ki a vadlakta helyeket s a hegyek közti járásokat igen jól, de az állásokat, forgókat nem ismeri s hogy a rendes lővadászatról, erre alkalma soha nem lévén, fogalma sincs. Biztos eredményre tehát illy kalauzzal nem számolhatván, be kellett érnünk azzal, hogy jó szerencsére kíséreljük meg a hajtást. A szándékunkat megértő Kozsusár kicsinylő mosolya gúnynak is beillett volna, midőn megjegyzé, hogy „nem kell neki bővebb magyarázat, érti ö már mit akarunk,