Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-08-30 / 24. szám

382 azonnal megölni képes. Azonban én már több fővadat lőttem szíven s tapasztaltam, hogy ha a seb a szív alsó részén van, a vad ezzel még húsz—nyolczvan yardnyira elmegy ; de ha a golyó a szív felső részébe vág, vagy a közvetlen fölötte lévő nagy véredényt vágja el, a halál rögtöni s a vad vonaglás nélkül múl ki. Kellőkép megbámúlva és megvizsgálva a nemes vadat, nem a szokott megilletődés nélkül, hogy életének véget vetettem, hozzá fogtam a vérbocsátáshoz s arra elkészítéséhez, hogy holnapig a dombon hagyhassam s ne legyen a hollók és keselyük martaléka; aztán, megjelelvén a helyet s megjegyezvén a tájt, hogy biztosan ismét oda találjak, megindúltam a juhászlak felé, kissé aggodalmasan tekintve növekedő árnyékomra s az áldozni készülő napra, miután ingoványos tereken kellett áthatolnom, mellyeket kevéssé ismertem. De alig mentem egy negyed mértföldet, midőn magát a hazatartó juhászt láttam meg. Eles füttyentésemre felém nézett s hozzám jővén, visszatértem vele a helyre, hol a szarvas feküdt, hogy másnap ne keljen majd oda fáradnom. Malcolm hü emberem lévén, a szép fővad látásán nagy örömet tanúsított. „Valósággal Sir; ez maga a nagy veres szarvas; nem egyszer találkoztam már ő kegyelmével. Thyü! milly veres a csuhája!" - „Csakugyan szép állat ez Malcolm; s holnap szürke ponyddal érte kell jönnöd. Fejét s egy negyedét haza vitetem majd, a többit anyádnak adhatod ; tudom ért a besózásához." Jól tudtam, hogy a jó asszonynak a szarvas-sódar készítésében jártasnak kell lennie, ha csak Malcolmot nem rágalmazták szomszédai; ö azonban Ígéretet tett volt nekem, hogy az én birtokomon nem fog vadat orzani s tudván, hogy bizom becsületében, hiszem, hogy ezt maga sem tette, se másnak tenni nem engedte. „Nagyságod túlságos jó s anyám ugyancsak fog egy falat vadnak örülni; úgy is sok ideje már annak, hogy én szarvast ejtettem." „S mikor volt ez utoljára, Malcolm?" — kérdém. „Thyü! régen volt már az Sir; bár az igazat megvallva, tennap is lőttem egyre." „És hol, Malcolm?" „Na s hát, ha nagyságod épen tudni akarja s ha nem veszi nekem szegény ficzkónak rosz néven e lövést, majd csak elmondom." Nevetnem kellett arra, hogy Malcolm magát „szegény ficzkónak" nevezi. Hat láb bárom ujj magas volt mezítláb s minden arányaiban valóságos óriás, erős s egyszersmind mozgékony; hatalmas cserkész, ki nagy testével cserjén, bokron, hangán keresztül bámulatosan tudott hatolni. Elbeszélte tehát, hogy egy szomszéd vagy is inkább egy tó által elválasztott birtokon lévő juhász meghívta öt, jőne át valamelly estén hozzá, „megcsípni" egy szarvast, melly kis zabvetését pusztítja. Malcolm hát elment fegyverével s épen tennap este félhomályban lőtt volt néhány postával egy szarvasra, megsebezte és megnyomorította, a juhászkutyák űzőbe vették, mire a vad a tóba ment s alkalmasint átúszott, melly esetben ezen az oldalon kell lennie s nem lehetlen, hogy holnap hazatéret az utamba eső vágások vagy cserjék valamellyikében találjám őt. Malcolmot nem róttam meg túlságosan, tudván, hogy a juhászok kis ga-