Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-08-30 / 24. szám

380 röviden repült egy halomról vagy szikláról a másikra, hol aztán a veröfényen borzolgatta magát. Egy nyúl tőlem vagy kétszáz yardnyira legelészett s egyszerre félelem és rémülés jeleit adva, ide s tova futkosni kezdett, meg megállott s füleit a mögötte lévő domboldal felé fordítá. Nem sokára megpillantottam rémülése okát, egy gyönyörű nyestet, melly azonban alkalmasint reggelizvén már, nem igen törődött a nyúllal s nyugodt szökésekkel egyenesen felém közelgett. A „sasbércz" tetején heverő s szürke ruhámhoz egészen hasonló szinü szirtdarabok közé jól el lévén rejtve, a kis állat nem láthatott meg. Talán már csak harmincz yardnyira lehetett tőlem, midőn egyszerre megállt s felém tekintgetett; finom érzékei valamellyike által hihetőleg az ellenség közellétét sejtvén meg. Szép lövés kinálkozott reá s én — tudván milly sok hasznos vad esik e ragadozó áldozatáúl, egy golyót küldtem sárga szügyébe, a mint két hátsó lábán felém fordultán ült. De az idő haladt s én tovább nem szünetelve, nyugoti irányba indultam. Sok fáradalmas mértföldet hagytam én bátra e nap, anélkül hogy grouseon s alkalmilag egy egy nyúlon kivül egyebet láttam volna. Azonban több szarvas-csapásra akadtam, különösen egyre, melly mohos lágy talajon vonult át s mellyen legalább húsz harmincz szarvasnak, köztük két bárom erősnek, kellett átvonúlni. Egy helyütt egy nemes szép állat magányos csapására jöttem, de ez már két vagy három napos volt. Azt hittem, hogy a falka, melly e csapást hagyta maga után, a közeli pagonyban leend, mellyet a legközelebbi magaslatról meg kell látnom ; azonban a környék hosszú és fárasztó szemléje után se láthattam egyetlen élő állatot sem, kivéve egy gémet, melly szokott szomorú helyzetében állongott. „Nem képzelhetem, hova lehettek e szarvasok", zsörtölődtem magamban, „annyi bizonyos hogy itt nincsenek; azért hát menjünk jó kutyám !" A környező magaslatokat és a vágásokat a legnagyobb óvatossággal jártam be s látcsövemmel minden zugot bekalandoztam, míg szemeim csaknem fájni kezdtek : hiába minden, semmi se tünt ki s miután már két órához közel járt az idö, a juhászlak pedig még vagy három órányira feküdt, arra felé vettem útam s így északnak tartva, plaidemet szorosabban vontam magam körül. Az élet mindennapi üzelmeiben, de különösen a szarvas cserkészetnél áll a latin mondat: „Credula vitám spes fovet," — se remény az, melly a fáradt cserkészt hosszú mértföldeken át vezérli. Félóra múlva hangafüvei borított nagy térségre értem, mellyen sírhant alakú halmok emelkedtek. Szórakozottan ezeket nézegettem volt, midőn e halmok egyikén egyszerre valamelly vereses folt vonta magára figyelmemet. Reá fordítottam látcsövemet s rögtön láttam, hogy egy gyönyörű agancsú, nagy, veres szőrű szarvas az, melly egy kis fáradságot megérdemel. Olly helyzetben feküdt, hogy igen nehéz volt megközelíteni. Azon oldalra, hol én állottam, egészen szabad kilátása nyilt s én csak azt csodáltam, hogy mindeddig meg nem látott. A kedvezőtlen szél miatt a túlsó oldalról nem lophattam meg, ha ezt tenni elég időm maradt is volna; tudtam pedig, hogy ha egyszer legelni kel fel, a halmok közt olly bizonytalan lesz iránya, hogy esélyeim nagyon csekélyre olvadnak le. Rövid szemle után sebesen jobbi'a indultam, remélve, hogy a helyiség természeténél fogva észrevétlen juthatok le a völgybe s ba egyszer lenn vagyok, valamely halom felhasználásával meglehetős jó esélyre tehetek szert. Hoszúnak tetsző bakta-