Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-08-30 / 24. szám
379 első rendű fegyverből lövő barátom szélesoldalt tett reája. Nem foghatta meg mint hibázhatott; a szarvas azonban el volt hibázva. Egy reggelen elhatároztam, hogy egyes egyedül megyek e szarvas cserkészetére s bárminő más szarvas kerüljön előmbe ez alkalommal, nem ügyelendek reá. Donaldnak kiadtam a parancsot, hogy másnap délután két órakor egy — hazáiról nyolcz mértföldnyire esö jól ismert sziklához jöjjön elömbe; czélom az lévén, hogy azon esetre, ha éjszakára haza nem jöhetnék, egy távoli juhászlakba megyek aludni. Donaldot utasítottam a követendő irányvonalra nézve, nehogy felzavarja a szarvas egykét kedvencz tanyáját; s az is volt utasításában, hogy egy vizslámat s lö-készülékemet hozza magával, miután én csak egycsövű fegyvert s néhány golyót valék viendő. Brant nem vittem magammal, mert egyedül járván, nem voltam biztos a felől, nem lesz-e utamban, ha a szarvast megtalálva, rá-cserkészni akarok; hanem egy egészen más fajú kutyát szólíték utánam — egy hatalmas bulldogot, melly a szarvaslesjáratra nagyon alkalmas és képes volt egy órahosszat mocczanás nélkül feküdni. Hajnalban távozván hazulról, a nap még nem kelt fel, midőn én már az erdőségen át egyenes vonalban haladtam s a „sasbéreznek" nevezett helyhez értem, hol először fordultam meg e reggelen kelet felé, nézni a teljes pompájában kelő napot — e dicső látványt, melly habár naponként látva se veszti érdekét, kivált valamelly távoli magányos pontról. Alattam nagy fenyöerdöség terült el, elrejtve házamat s a körüle fekvő mívelt földet; csak itt-ott bukkant ki egy egy darabka világos zöld rét, a távolabb kanyargó folyamnak partja. Némelly erdönyíláson át, vagy hol a fenyők alacsonyabbak valának, maga a folyam is látható volt; túl a folyón fekete hangás föld (moorland) emelkedett fokonként, míg végre a láthatárt szeszélyes és változatos csúcsokkal és meredélyekkel szegélyzett hegység zárta el, mellynek sziklás oldalait a kelő nap megvilágítván, ez merő ellentétet képezett az alól elszórt és sötét hangával borított halmokkal, mellyekre a nap sugarai még el nem hatottak. A szemközti oldalon egészen más jellegű tájkép mutatkozott; közvetlen az erdőségen túl a vidék rideg elhagyott színt öltött magára, egészen ellepve lévén — nem hangával, hanem holmi szürke füvei, mellyet szarvasfünek neveznek s melly csak hideg mocsáros talajon nö. Nyugatnak a távolban egy sziklás erdő tetejét láthatám, mellyből a kinyúló szirtek szürke lemezeit megvilágítá a nap; tőlem kevéssé jobbra a fenyöerdőségnek vége szakadt, de erre felé, köztem és a folyó közt, mellynek innen minden hajlása tisztán látható volt, nyírjessel benőtt sok halom emelkedett: a halmok közül itt ott egyes kerek szirttömbek domborúltak ki, s ezen egész vadon tért sötétzöld vágások szeldelték át. A folyó partján mintegy három mértföldnyire kék füst kanyargott fel e csendes reggelen; de a kéményt a környező nyírfák elfedték. Látcsővemmel figyelmesen néztem körül, békéméivé minden zugot, minden pázsitos foltot, de két három idős őzön kivül semmi egyebet se láthaték. Pár perez múlva két kis gödölye jött ki csendesen valamelly rejtekből s miután egy ideig legelészett és egy halomtetőn vigan ugrándozott, hozzájuk csatlakozott az öreg suta s mind a három bement az erdőbe, ép azon sziklacsúcs alatt, mellyen én ültem volt. A grouseok körülem mindenfelé hívogatva pityegtek s időnként egy egy vén kakas 24*
