Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-08-20 / 23. szám

362 tartom, hogy Magyarországban s kapcsolt részeiben kétféle a medve: a barna, és ez kisebb s a fekete, minőt W. gróf lőtt, s melly gyakran olly nagyra nő, hogy hat német mázsát, vagy is nyolcz angolt nyom *). Az itteni nép, sőt vele sok úr is azt követeli, hogy a medve négyféle: barna, fekete, szürke, örvös — s a mi legnevetségesebb „hangyász" medve. Igyekeztem megmagyarázni nekik, hogy az úgynevezett „hangyász medve" egészen különböző állat, de hasztalan volt minden igyekezetem, ök csak fejet ráztak rá **). Cziblesi vadászatunk többi két napját a vizek istenségei végkép meghiúsíták s özönnel öntötték ránk a szakadó esőt. A hajtók szerint két medve és egy vadkan volt a hajtásban, de mind visszatört. Egy öz s néhány nyúl lett a két komor és unalmas vadásznap összes zsákmánya. Ezután vagy tíz napon át egészen tétlenül pangottam Bethlenben s ekkor egy nagy farkasvadászatra mentem, mellynek színhelye egy Bethlen és Besztercze közötti falu határa volt. A vadászatot a vidék szolgabirája vagy tisztviselője rendezte roszabbúl rendezett s több zajjal és zavarral vitt vadászatot azonban soha sem láttam. Több farkasnak akadtak volt nyomára, de ezeknek okvetlen kellett a szokatlan zajgást hallaniok s megillantak, mielőtt a vadászok elfoglalhatták volna állásaikat; s a számra mintegy hatvan minden rendbeli sportsman két nap alatt mindössze két nyulat lőtt. Az oláh puskások félkört képeztek mögöttem s egy ficzkó egész nyugodtan mintegy harmincz lépésnyire hátam mögött helyezkedett el. Ha az erdőből valamelly vad kel s azon irányba megy: én irgalom nélkül lövök reá s épen nem gondolok vele, ha a ficzkót vakmerő bolondsága miatt jól megsózom. A végzet határozottan ellenem fordúlt, mert Bethlenbe visszatéret értesültem, hogy távollétem alatt Görgényben (hova pedig hivatalos voltam) tizenkét vagy tizenhárom medvét ejtettek el. A házi úr íia, egy tizenkilencz—húsz éves fiatal ember, egymaga három medvét lőtt, mellyek az első hajtásban jöttek reá. Bethleni látogatásunk, mellyben inkább jó barátok mint vendégek gyanánt voltunk fogadva és tekintve, két hónapnál hosszabb időre nyúlt ki; bucsúztunk tehát s Aranyos-Megyesre mentünk Szathmár megyében. Aranyosnak nevezik, mert a kas*) A medvének Magyarországban, Erdélyben és Galicziábau határozottan csak egy faja van s ez az Ursus Arctos. A szörszin, nagyság és súly nagy különbözései a fajra nézve nem határozók ; ezek a kortól, az ivartól, az ógallji befolyásoktól, a tápláléktól stb. függenek; ép úgy mint a farkasnál, melly a nádasokban kisebb és fakóbb, erdőségekben nagyobb és barnább, anélkül, hogy különböző fajú volna. Csak ha a karmok, a fej, az orr, a fark s egyéb testrészek alkatában volna eltérés, lehetne szó különböző fajokról; ezek azonban tudtunkkal a barna és fekete medvénél egészen hasonlók. S z e r k. **) Pedig „Wild Hunter"-nek tökéletesen igaza volt, azt állítván, hogy a „hangyász" egészen más állat. Más is ez, nem is medve, a dél-amerikai Myrmecophaga nálunk elő se fordúl. A mit nálunk liangyászmedvének neveznek, az valóságos Ursus Arctos s nevét csak onnan nyerte, hogy a hangyabolyokat keresi fel, míg más medve bogyókkal él s az erősebb, melly vérre talált kapni, azontúl élő zsákmányra feni fogát. Mi az „örvös" medvét illeti, minden fiatal barna medvének van fehéres örve tarkója alatt a nyaka körül s ezen örv a korral előbb utóbb elenyészik, de ha esetleg illyet ejtenek el, kész az új faj, az „örvös" medve. Ha megvénül a medve, csuhája megfakul és Szürkés lesz, s innen ismét a „szürke" medve. S z e r k.