Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-30 / 21. szám

337 hatja, meddig fog barangolni, vagy mikor téved el a cserjében; s e kis kulacs, mellyet alkalmatlanság nélkül fűzhet magára, lehet, hogy életét fogja megmenteni. Nem veszhet így éhen szomjan, ha egy hónapig is oda volna, mert fölteszem, hogy sohasem hagyja el tapodtnyira sem sátrát puskája s rendes élelmi- s löszere nélkül ; s ritkán esik meg, hogy bárhol is a cserjében harminczhat óra hosszant tévelyegjen s ne bukkanjon valami patakra vagy víz-gödörre, a hol egy napra azután megtöltheti kulacsát, úgy hogy a legrettentöbb kíntól, az epesztő szomjúságtól nem tarthat. Azonban e kulacshoz csakis rendkívüli alkalommal szabad folyamodnia , mert tartalmával több naphosszant beérheti az ember, ha rendes készlete elfogyott. Itt meg kell jegyeznem, hogy az austráliai patakok s vízgödrök annyira el vannak rejtve a bozótban, hogy az ember könnyen elhalad mellettök s észre sem veszi. Ha azonban a messze síkon egy magános thea-bokor ötlik szemébe, biztos lehet benne, hogy az vízgödröt rejteget; marha-csapás a bozótban mindenkor vízhez vezeti; s a kis harang-madár kedves csilingelésc, melly a vidék tiszta levegőjében roppant távolságra hallatszik, olly érthetően kiáltja hogy „víz, víz," a mint csak egy madár hangjától kitelik. Mindent összefoglalva, a cserjebeli életet semmi veszély, és csak kevés baj fenyegeti, s egypár jó pajtás társaságában, nem ismerek ennél kedvesebb életet a gyarmatban. Most még befejezésül ide iktatok egyetmást „cserjész-jegyzeteim"-böl. Jó pajtással, s jó egészség mellett a vadász életét a legszerencsésebbnek s legfüggetlenebbnek tartom a gyarmatban. Egy jó vízmentes sátor, takarosan fölállítva, tőzeg kéménynyel, épen nem rosz lakás, és csak oly meleg s kéjelmes, mint fele a deszka-kunyhóknak, melyeket e tájon összetákolnak. A vadász rendszerint a leggyönyörűbb környezetben tanyázik, patak vagy jó vízgödör közelében s fája annyi, a mennyi kell. Mesterkélt szüksége kevés, az életre valóban szükségest pedig könynyen s olcsón szerzi meg. A húst puskájával keresi; s egy zacskó liszt, egy kevés thea, czukor, só és dohány — ez az egész éléskamarája. Főzése egyszerű, készülékét házimunka állítja ki, ideje teljesen elfoglalva s egy óra sem nehezkedik reá. Elete módját semmi szabály sem korlátozza. Eszik ha éhes, alszik ha elfáradt s dolgozik ha épen kedve tartja. Egészség s megelégedés kiséri, s jóllehet a világ bajából neki is jut valami — de mellyik állapotnak ne jutna? — belső örömöt érez azon , hogy szerencsés, egészséges és független életet él és mindennapi kenyereért senkinek sem tartozik hálálkodni, csak önmagának. Én olykor egészen egymagamban ültem a cserjében, s akkor talán kissé elhagyott, fáradalmas volt az életem. Gyakran hajnal hasadtától késő estig dolgoztam, fáradságtól félholtan tértem haza magános sátramba s tíz órai bőjtölés után tüzet kelle gyújtanom, hogy megfőzzem estelimet; és gyakran tértem haza „agyon-sülve" s reggelre halasztottam az estelit. De jó pajtással, az egészen más. Igaz, nem egy kemény napot töltöttem az erdőben, s eltévedve, nem egy éjjel gyújtottam pipára s aludtam el a tuskók tüze mellett — egyetlen társaim a kutyák, egyetlen takaróm a menny boltja, egyetlen vacsorám a parázson sülő opossum. De azt is állíthatom, hogy fényben s árnyban szintén változatos életemnek legboldogabb óráit cserjész sátoromban töltöttem : midőn a nap derék vadászata után, az estelit elköltve s pipára gyújtva,