Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-07-10 / 19. szám
302 Este, attól tartva, nehogy a csalfalatnak szánt ökröket ellopja valaki, a boldogtalan eszmére vetemedtem, hogy visszahozzam azokat. Ezt végrehajtván s az ökröket biztosan elhelyezvén, egész éjen át jártam, keltem, hallgatóztam, nem jelentkezik-e oroszlányorditás. Éjféltájban távolról hallatszott nehánv ordítás, de csakhamar elhallgatott. Az év ezen időszakában az oroszlány már csak ritkán s hosszú időközök múlva ordít, mi felkeresését nagyon megnehezíti. Virradattal visszatértem a helyre, hova megelőző estén ökreimet kötöttem volt — s képzelhető meglepetésem, látván bárom arra járt oroszlánynak nyomait. Követtem ezeket, melyek egész az erdőt átszelő szekérútig láthatók valának ; de nem sokára sajnosan tapasztaltam, hogy letérve egy cserjés vízmosásba mentek le, hol az arabok állítása szerint rendesen szoktak tanyázni. Sátram e vízmosástól mintegy 80 métrenyire s más oldalról egy La Fontaine des Kabyles nevü bő forrás 500 métre távolságra lévén, hol az itatóra ment oroszlányok nyomait szintén láttam volt : méltó joggal hihettem, hogy a víz szűke miatt, mely itt a bőség növekedtével mindinkább érezhetőbbé válik, a leshely itten kedvezőbb lesz, mint bárhol másutt s elhatároztam, hogy a következő éjjel itt ütök tanyát. Alkonyatkor ökreim egyikét közel a forráshoz kiköttettem. Leshelyemről gondosan szemmel tartottara az utat, gondolván, hogy midőn ezen keresztül jőnek, majd könnyű szerrel fogok rájok lőhetni. Fél kilenczkor a hegyoldalban fölöttem ollyszerü zajt hallottam, mintha valamely nyáj volna futóban. Figyelek s vállhoz emelt fegyverrel készen állok, midőn egy roppant alkatú kinőtt oroszlány tíz lépésnyire megy el előttem. Sebesen, gyors irammal ment s a perczben, melyben reá lőttem, már csak hasát és hátulját láthattam. Lövésemre az oroszlány felfordúl s iszonyatosat ordít; aztán felkászolódik s a velem szemközt lévő szakadékba hengeredik le. Bizton hivém, hogy bizonyos távolságra dermedten találandom, örültem az első sikernek, midőn egyszerre ökrömet hallom fájdalmasan s mintegy vészt jelezve bőgni. Oda tekintek s a szegény állat már nincs régi helyén. Kötele el volt szakadva s az ökröt egy más oroszlány tova czipelte, mintegy 30 métrenyire s ez messzebb volt, hogysem odáig láthattam volna a sötétben, de eléggé közel arra, hogy jól hallhassam, mint ropogtatja a vad az áldozat csontjait s mint szívja vérét. Éjfél után egy órakor előtűnt a harmadik oroszlány is s az előbbihez csatlakozva, szintén a lakomához látott. Még mindig remélem, hogy ha jól elteltek ; inni mennek majd, vagy a mellettem lévő úton haladnak át. Más részt azonban attól tartván, nehogy a sebzett oroszlány előmászva, valamely közeli bokorban lappanghasson : nem mertem sokat mozogni a csaknem vak sötétségben. Mindamellett, egy idő múltán kimerülve a hasztalan várakozásban, elhatároztam, hogy kimozdulok helyemről s a két lakmározó felé tartok, mellyek ökrömön dőzsöltek. Ezen irányban másztam tehát előre, hason csúszva s egy kezemen tartózkodva, míg a másikban töltött fegyveremet tartottam. Midőn azt gondolám, hogy elég közel jutottam már felütöttem fejemet s mit láttam? a széttépett ökör maradványait, vagyis inkább ezeknek alig kivehető körvonalait. Néhány lépést tettem a környéken s hallgatóztam. Semmi, teljességgel semmi.
