Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-10 / 19. szám

303 Visszatértein helyemre s a meggyőződésben, hogy az eíső oroszlányt halálosan találtam, vigasztalódtam a fölött, hogy a másik kettőre nem lőhettem. A mint pittymallani kezdett, a szolgálatomra lévő arab hozzám érkezett. A megelőző estén határozottan megparancsoltam volt neki, hogy azon esetre , ha lövésemet hallja, ez után egy órával keressen fel. A bárgyú jól hallotta fegyverem dörgését s noha néki is jó fegyver állott rendelkezésére, csak hajnal hasadtával mert útnak indúlni. Azonnal mindketten a helyre mentünk, hol az oroszlány volt, midőn lőttem reá. A fövenyes talajon jól látható volt a hely, hova hulltában rogyott s tömérdek sebvér közt nagy mennyiségű szőr is hevert, mellyböl én egy maroknyit felszedtem. Semmi kétség többé, az állat halálos sebet kapott. Minden lépten reméltem , hogy dermedten találom. Azonban a leggondosabb keresés daczára is fokonként enyészett a remény, hogy rá akadhassunk. Másnap reggel húsz arabot hoztam magammal , egész napiszámot ígérve nékik és száz frankot annak, a ki a vadat megleli. Nagy boszúságomra azonban ezen állítólag bátor húsz ember közül egy se mert a közeli szakadékokba lebocsátkozni, mellyek az igaz, áthatlan sürü bozóttal voltak benőve. Hasztalan kértem, hasztalan haragudtam, se könyörgés, se fenyegetés nem indítá meg őket s kényszerült valék túladni a gyávákon, s egyedül folytatni a nyomozást. De mit tehet az ember egymaga e roppant rengetegben ? Száz lépést se tettem még, midőn már beláttam, hogy csak időt vesztegetek s hogy oroszlányomat itt kell hagynom. Miután pedig ez az első volt, melyet annyi álmatlan éj fáradalma után leterítnem sikerült, képzelhető hogy e kényszerű lemondás keservesen esett. Most még kinyugszom magamat kissé, hogy e napokban még egy kísérletet tehessek a fennmaradt két oroszlányra, ha még nem álltak volna odább; ellenkező esetben, minthogy az idény nem kedvez többé a vadászatnak, mellyre hivatásomat e kevélyekkel teljes éj megerősíté — ideiglenes búcsút mondok Afrikának s visszatérek Francziaországba. Abban, hogy az általam bár épen nem kedvező helyzetben jól talált állat nem maradt helyben, semmi különös nincs. Lám Chassaing és Bombonnel is ama nevezetes éjen négy oroszlányra lőtt s csak kettőt találtak meg. Különös és jól megjegyzendö eset azonban az, hogy lövésem dördülése nem mentette meg a csalfalatúl kikötött ökröt, mellyet egy második oroszlány legyömört és elvitt, mielőtt lövésem jóformán eloszlott volna. Vagy hogy ezen állatok nem olly óvatosak, minőknek állítják; vagy a közmondásnak van igaza, melly szerint : az éhes hasnak nincs füle." Eddig Pertuiset levele s utána mindjárt megjegyzi a „Le Sport" szerkesztősége, hogy egy imént vett ujabb tudósításhoz képest, a sikertelen keresések után egy héttel az oroszlányt megtalálták az arabok. Két ezer métrenél messzebb ment a sebzett vad a lövés helyétől egé sz ellenkező irányba. Már csak csontjai voltak meg s bőre foszlányai; a keselyük egészen felfalták. Pertuiset úr, mielőtt Algériából Svajczba indúlt, Jeminapesban egy házat bérlett, hol minden készletét lerakta, a legközelebbi idényt ujabb kísérletekre felhasználandó. A vadászatnak is mint a háborúnak, vannak jó és rosz esélyei, a kezdemény sikertelensége azonban 130 éji les