Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-07-10 / 19. szám

296 szomszédokat és jó barátokat ; a vidék gazdái és tenyésztői közt vetélkedésre adtak alkalmat s ha magának a tenyésztés ügyének nem is adtak lendületet, de legalább kitüntették a jó lovat, hogy ezt az illető aztán megbecsülhesse. Mindenesetre áll az , hogy a versenyzés e neme akkor Ízlésemhez és erszényemhez mért volt, s hogy egy ideig alig múlt egy év, hogy a Hollerton Cupban egy ponym ne ment volna. Egyszer megnyertem, egyszer másodiknak ért be lovam, a jelen alkalommal pedig szövetségese voltam egy öreg barátomnak, ki The Rejected nevü közös ponynkkal a Cupot megnyerni erősen reméllette. Midőn a városka fogadójában a Dolphinban megszállottam, esti nyolcz óra volt s minthogy egy óra múlva a holnapi versenyre a nevezések elzárandók valának, nemcsak a fogadó előtti térség, hanem az udvar is hemzsegett a sok farmertől, lócsiszártól, vidéki lovastól s másodrendű versenybaráttól, kiknek vagy maguknak volt futtatásra szánt lovuk, vagy legalább fogadásban érdekeltségük. A tömeg épen nem aristocrataszerü, hanem valódi britt jellegű volt; s nem egy szívélyes kézrázáson kellett átesnem, midőn végig tolakodtam a tömegen, keresve öreg barátomat, kiről tudtam, hogy már délután meg kellett érkeznie. A fogadó folyosóján csaknem összeütköztem egy emberrel, ki épen az ajtón lépett ki s kiben én azonnal Joe Cox-ot, a némelyek által az egész környéken a legnagyobb gazüczkónak tartott egyént ismertem fel, A mint meglátott, rögtön karon fogott, kivont magával az udvarra s ezt sq^á fülembe : „Úrfi, épen magát keresem. Ha Anglia legjobb tizennégy markosát megvenni kedve van, az alkalom kínálkozik!" Mr. Joe Coxot azonban be kell elébb mutatnom az olvasónak. Öreg barátom kifejezését használva, nagyon „kétséges" jellemű ember volt ő s épen nem hasonlított ahoz, ki az általa ajánlott minőségű lótól megválni kész, ha ez esetleg birtokában volna, mi azonban épen nem volt valószínű. Üzletére harmadrendű lócsicszár; termetére alacsony, zömök, izmos ember, mintegy harminczöt éves, félreeső serház bérlője, melly a környék valamennyi bukott lócsiszárjának, vadorjának és csavargójának volt kedvencz tanyája. Birt néhány kitünö tulajdonnal: a lóhoz tökéletesen értett; nagy súlya daczára jelesen lovagolt; galamblövészeteken sok dijat nyert s javíthatlan vadőr volt; híres öklöző, birkózó s Nottinghamskireben bárkivel kikötött ; kutyát, viaskodó kakast, vadászmenyétet nevelt; s miután egy részről a falusi földesuraknak hébekorban hasznos szolgálatokat tett, más részt pedig veszedelmes volt vele kikötni s megsérteni öt : bizonyos mértékig elég népszerűségnek örvendett. Habár epen nem az, mit „szilárd jellemnek" neveznek, Joe nem rósz ember volt a maga nemében s mindent elkövetett, hogy kiérdemelhesse a benne helyzett bizalmat. Az előbbkelőek iránt mindig udvariasan s tiszteletteljesen viselte magát s miután más egyebet alig lehetett felhozni ellene, minthogy ló dolgában a lehető legjobb alkura szeretett szert tenni, (mi egyébiránt elég átalános sajátság e lóval bővelkedő környéken) s hogy minden csiny és tréfa kész pártolóra lelt benne : Joe Cox határtalanúl és háborítlanúl uralkodott serházában alattvalói felett, kiknek az „enyém és tied" iránti fogalmaik aligha kellő szigorúak valának. Azonban Joe mindezen tulajdonai csekélyek voltak azon finomságához képest, mellyel a lóeladás csere-