Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-05-30 / 15. szám

242 órában megállították, míg végtére a házi ur vadásza, táj ismereténél fogva olly szerencsésen kerülte meg, hogy a mint ismét két órai folytonos hajtás után megállító csaholás hallatszott, már ennek közelében volt. S ekkor tanúja lett egy nagy harcznak, melly a már már kifárasztott kan és a két kuvasz közt támadt. Ezek ugyan is folytonos csipkedéssel ingerelvén a kant, ez azon perczben fordúlt meg hirtelen, midőn Tarcsi hátúiról megtámadta és az összeütközés eredménye az lett, hogy a derék kutya ellensége alá került, melly is olly borzasztó két sebet ejtett rajta, hogy csak szán segítségével vált lehetségessé őt haza juttatni. De ezen harcz a kan életébe is került, mert az alatt sikerült az úgysem távollevő vadásznak lőtávolságra lopódzni, s fegyverét azon pillanatban rásütni, midőn szegény Tarcsit szegdelte. A második golyó tökéletesen leverte az iszonyatos négy mázsás vadat, de nem okozott ez nekünk olly nagy örömet, mint a minő volt fájdalmunk Tarcsi életveszélyes sebei felett, s kedves házi asszonyunk nyájasságának egész kimeríthetlen tárházára volt szükség, hogy aggodalmunk szétoszlassa, s a társaságában olly természetes és el nem maradható jó kedvet kellő kerékvágásában tarthassa. Ezen hajtásban tanultam e két nemesitett kuvaszt becsülni, tanúja levén elejétől végig ritka működésűknek, s összehasonlíthatván azt egyik kitűnő vaddisznókopóm magatartásával, mellyet e czélból magammal vittem. Fél óráig kelletvén várnom a kutyák kipórázolásával, míg a vadászok és lármázok körül állottak, csodálatra gerjesztett azon ideges türelmetlenség, mellyet e két kutya azon percztöl kezdve tanúsított, midőn a fris csapást megérezte, s még nagyobb mértékben azon rohamos szenvedély, mellyel a kipórázolás után neki vágtatott. Hol maradt az én nagy, erös kopóm! még csak gondolatában sem érte utói amazokat. Fő s vaddisznó-sportnál megfizethetlen tulajdonuk azonban e kuvaszoknak az, hogy nem adnak hangot, csak midőn szemre veszik a vadat s hogy vaddisznónál egyebet nem hajtanak. S ép ezen tulajdonuk miatt volna olly kívánatos, hogy tisztelt barátom e fajt szaporittassa is; egyébiránt egy kis türelemmel s okszerű bánásmóddal minden vaddisznó-sportkedvelőnek csak ugy sikerülhet, mint az oly kai grófnak ; mindenütt találkozván a vaddisznók hegyes országában olly kuvaszok, mellyek természetüknél fogva illy nemesítésre alkalmasak s fogékonyak. Másnap Tarcsit még mindig a halál környezvén, levert hangulattal, s nagyon devalvált reménnyel indultunk magával Jánossal, egy a tegnapival egészen ellenkező irányú völgy felé, hol a csapászok állítása szerint, egy folt körülnyomozva volna. S igy is volt, alig bocsátám ki Jánost s már is megszólalt, nem birván azonban egy maga az egész kondával, s az a lármázok durrogásai daczára köztök keresztül törvén, hajtotta ugyan jó ideig, de sikeretlenül. E közben történt egy ép olly váratlan, mint meglepő epizód, melly a mai napot ismét egy szép, ha nem is olly érdekes sporttal ajándékozta meg. Egy jókora vadkan nem meszsze a kondától választhatá fekvését, mert alig hogy az János mester által űzőbe vétetett, s halltávolunkból a hegy másik oldalán kiesett, ellenkező irányt vévén a kondától, szép csendesen felém közeledett s Lefaucheux fegyveremtől, mintegy hetven lépésnyire, másfelé irányozván lépteit, el is ejtetett, S ez volt Aladár barátom ittléte második, s a két kuvasz birtoklásának első évében elejtett harmincz harmadik darab, mellynek legnagyobb részét sajátkeZÜleg lőtte,