Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-05-10 / 13. szám

202 A nőstény oroszlány egyszerre nagyon sebesen jobbra tünt el, megkerülve leshelyemet, kifürkészni akarván, hogy szabad-e a környék. Nem távolabb tizenkét lépésnél haladott el mellettem s tisztán láthatám, hogy fiadzáshoz újra közel van. Ezalatt a két fiatal oroszlány nagy kényelemmel ért a lóhoz; az első, mellynek legcsekélyebb mozdulatát is fegyveremmel követém, mindig szíve környékén tartva a legyet, lefekve egész oldalát mutatá s teljes bátorsággal kezdett falni, mig a másik első lábaival a ló bordáira ágaskodva, leshelyem gallyain keresztül anyja után nézni látszott. Az első indulatrohamon csakhamar erőt véve, visszanyertem vérem rendes lüktetését, azonban nem akartam a fiatal oroszlányokra lőni s vártam a nőstényt, jól tudva Gérárd, Chassaing s mások munkáiból, hogy ha a nőstényt meglövöm, néhány órával később visszatérnek a fiatalok s így mind a három lövésre kerülhet. — Újra hoszú perczek múltak el e várakozásban, nem tudhatám a nőstény merre jár s így minden fordulás, a legkisebb mozdulás vesztemre lehetett. Jobbomhoz közel egyszerre tompa ordítást hallok, mire a hullán álló oroszlány helyből mozdúl s a másik csendesen evő, mintha felruganyozták volna, felemelkedik. Tartva attól, hogy a nőstény oroszlány netalán észrevett, vagy állati ösztönénél fogva gyanítja közellétemet s még egy másodpercz és családjával együtt az erdő mélyébe tünend el: — fegyverem a jó czélban tartott oroszlányra sütém a második csőben foglalt aczélkúpos golyóval, a pattanó golyót a nőstény számára tartván fenn. Az erős lövés dördültével a sürü füstben semmit se láthaték s mire a füstfelleg oszlott és tisztúlt a levegő, a nőstény oroszlány és fia eltűnt; merre, hova? nem mondhattam volna meg. A ló mellett elterülve fekvő meglőtt oroszlányom, még néhány rángatódzás után két hosszú hörgéssel kiadta páráját. Nem sok híja lehetett egy félórának, azon időtől számítva, midőn az első oroszlányt megpillantám és fegyverem rásütém ; mozdulatlanúl vártam még néhány perczig s ekkor meg lévén tökéletesen győződve a vad kimultáról, fegyverem újra töltéséhez fogtam. Egész éjen át hajnal hasadtáig legnagyobb figyelemmel, de hasztalanúl vártam a nőstény visszajöttét. Szürkületkor elhagyva leshelyemet, zsákmányomban egyéves nőstény oroszlányra ismerék; a golyó a szív felett szakítá ketté a főereket s balrészén a második oldalbordánál hatolt ki. Sokáig szemléltem a szép állatot — s rég elmúlt a pitymallat, midőn az értem jött török velem osztá örömömet. Muláért küldve, bekötők ennek szemeit, ráraktuk az oroszlányt s nagy pompával vittük tanyánkra a duarokból elősiető arabok örömrivalgásai között. Ha rád tekintek szép állat s visszaemlékezem a múlt éj nagy nagy hevélyeire, szivesen visszaadnám éltedet. Emlékedre büszkén hordom vállaimon őseink módjára a nyert kaczagányt — nem kell szégyelnem, hogy harczra szállva veled, azt magamnak kiérdemeltem. Gr. Széchenyi Béla.