Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-04-10 / 10. szám

150 A lovat, mielőtt akadályversenyben indúlna, két három nappal elébb a lovasnak ki kell próbálnia; mert valamintbogy kevés ló fut egyformán sík földön, úgy többnyire minden lovas más és más modorral üli a lovat. Lónak és lovasnak egymással meg kell ismerkedniök a küzdés előtt; különben megtörténhetik, hogy csak a küzdés után jönnek rá egymás hibáira. Némelyik ló nagyon tüzes s azt kívánja, hogy csinnyán bánjanak vele ; a másik ellenkező végletbe esik, minduntalan bele ütközik a korlát vagy sövény tetejébe s kiteszi magát és lovasát az egyensúly elvesztésének, ha csak erősen nem ül a nyeregben. Némellyeket a magas ugrásra emelni, másokat a széles ugrásra hathatósan ösztönözni kell. A nyúgodt ló kétségkívül a legjobb futó; valamint a legroszabb az, melly ugrásközben azzal meríti ki erejét, hogy kétszer akkorát ugrik, mint a mennyire az akadály magasságához képest szüksége van. Az akadályversenyló idomításának módja ahozképest változik, hogy teíivér-e vagy félvér. A telivért majdnem épen úgy idomítják, mint a síkversenyre. Ha sok benső zsír nincs a lóban, legjobb a lovat csak jártatni s lehető keveset izzasztani. Ha ki van belőle véve a zsir, anélkül hogy soványság mutatkoznék, el van érve a kivánt eredmény, mert az akadályversenyben a gyorsaságot fel kell áldozni az erőnek és erélyességnek. Rövid vágtatások elegendők, mert a lovat akadályversenyben ritkán s csak vége felé hajtják s még ekkor is a siker inkább erejétől és szivétől, mint gyorsaságától függ. Az idomítás fő czélja tehát az izomerő kifejtésd. Körülbelől három hónap szükséges arra, hogy a telivért egy négy mértföldes akadályversenyre elkészíteni lehessen, kell azonban, hogy ezen egész idő alatt legkisebb külső vagy belső baj se érje. Az idomár azon kezdi a dolgot, hogy jó takarók alatt megizzasztja egyszer a lovat, aztán bajtószert ad be neki, s néhány napig — nagyon mérsékelt mozgással pihenteti. Ezután naponkint öt hat órán át lépést jártatja, kétfelé osztja ezen időt s mindegyik jártatást kis vágtatással végzi. Ez igy foly öt hat héten át; ezen idö alatt a ló két bárom izzasztást s azután újra hajtószert kap. Az idomítás első szaka ezzel befejeztetvén, kezdődik a második, melly alatt a vágtatási gyakorlatok egyre sűrűbbekké válnak; a nyolczadik hét előtt két izzasztás s egy hajtószer szükséges. A következő három négy hét alatt ismét két három izzasztást kap a ló vastag takarók alatt. Jó a lovat néha egészen nyilt térre vinni s ugratni véle — nem nagy akadályokat, hanem olyanokat, mellyek izmait, lapoczkáit és czombjait kellőleg gyakorolják. Az akadályversenyló idomitása, vagy a vadászié kellő állapotba helyezése csaknem mindenben hasonlít az öklözök (boxer) idomításához; s az idomárnak a sebesség mellett kivált az izmok s igy az erö és szívósság kifejtésére kell törekednie. Ha az ember a gyakori bukások okait kutatja, rájön, hogy ezek többnyire az elö lapoczkák izmainak gyengeségében rejlenek, mellyek mindannyiszor erös rázkódást szenvednek, midőn a ló az akadályon túl leugrik s e perczben nemcsak a ló testének egész súlyát, hanem a lovasét is viselik. Az utolsó izzasztás után, a ló vágtatva fut be olly távolságot, minő a kitűzött pályáé. E gyakorlat léhlzö szereire jótékony hatású s gyorsaságát is növeli.