Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-03-30 / 9. szám

__ 136 nyomába, hová repült — a cső; kezemben csak az agya maradt. A más három jóféle angol fegyver volt, s ezek nem robbantak szét, csak megnyiladoztak. Semmi bajom sem történt. Tudom is a szétpattanás okát mind a három esetben. Az egyik hóval volt bedugva, a másik sárral, melly véletlen került volt a csőszájába; a harmadiknál a töltés csúszott föl a jobb csőben. Valaki csodálkozhatnék, hogyan történhetett ilyesmi háromízben olly emberrel, a ki ugyancsak hozzá szokott a puska forgatásához; s azt cselekszem magam is most, a mint itt ülök székemben és irok; de hát megtörtént biz az, s nem mernék 5-töt 1 ellen tenni, hogy holnap valami hasonló nem esik rajtam, ha erdeinkben valami szarvast vagy farkast izgatottan üldözve havon át kell gázolnom. Némelly ember természettől óvatosabb s vigyázóbb mint a másik, s az illyent kevésbbé fogja érhetni bármi eféle baleset; de ezer közül nincs egy olly ovatos természetű, a ki bátran biztosíthatna, hogy soha fegyver nem fog neki bajt okozni. Három vagy négy kemeny szétpattanásnak voltam tanúja Australiában. Az egyik sátram előtt történt egy puskával, mellyet legényem ugyanaz nap vásárolt tanácsom ellenére. Csakugyan olly silányság volt, hogy csak bolond bízhatott benne. A cső közel az agyhoz hasadt szét. Egyik darabja sátramba is repült, és csodálatos, a legénynek, a ki elsütötte, semmi baja sem történt, A mint elébb mondtam, a közönséges puskaportartó korántsem veszélytelen a töltés közben; de azt gondolná valaki, hogy a zsebben csak nem lehet veszélyes. De úgy látszik, ez sem olly egészen megbízható dolog, mert egyszer nagyon furcsa egy dolgot láttam Ausztráliában — a hol, az igaz, a csodálatos dolgok napi renden vannak. Hárman künn voltunk fürjezni, tikkasztó forró nap volt, s miután a madarak úgy feküdtek mint a kövek, nehezen esett a lövés. A mint lesre leültünk, elővettük puskapor-tartóinkat. Egyikünk föl s alá rázogatván tartóját, hogy megtudja, mennyire van már kiürítve, mintha valami csörgést hallott volna benne, kinyitja, s mindnyájunk bámulatára három gyufát talál a puskapor között. Hogy jutottak oda, arról fogalmunk sem volt; de ott voltak, mert magam szemével láttam a mint kibúzta, és sohasem feledem el a férfi hidegvérüségét, mellyel az egyik gyufát előfogta, hogy kurtaszárú pipájára gyújtson vele, épen a puskapor-tartó szája fölött, csak épen hogy lássa „vájjon meggyúl-e" ; s e fontos tényről bizonyosságot szerezvén magának, szárazon megjegyezte: „Oh, ez mutatja, hogy az én órám még nem ütött." Mármarosból. Dolha, február 15-én. A „Vadász és Versenylap" hasábjain vajmi kevés vagy épen semmi közlést sem olvashatni a vadak e gazdag országából, holott a vadászatkedvelőknek innen sok érdekes adat kínálkozik. Vázoljunk néhányat. E napokban hajtókkal s pár kopóval biztosan körülnyomozott vaddisznókra mentünk ki s alig tértünk le utunkról be az erdőségnek, vadásztársaink egyike alattunk a völgyecskében egy csapat őzet vesz észre, melly a mint ki tudtuk venni, 13— 14 lehetett; a vidor állatocskák lőtávolon kivül egész nyugalommal szemlélgettek bennünket, de miután czélunk ez úttal, más volt, tovább akartunk menni s csak a