Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865

1865-03-20 / 8. szám

115 Ennek oka az volt, hogy az árverés napja épen a „holt" vadászidénybe esett, midőn a sportsmenek legnagyobb része távol lévén, nem jelenhetett meg. Én Londonból rándultam ki a desolátiónak indult helyre, hol egykor néhány jó napot töltöttem, s el voltam szánva még 40—50 fonttal többet adni Bordererért, ha vevők hiányában a 180-nál nem esik le Tattersall kalapácsa. — Hogyan ? tehát Bordérért te vetted meg ? nem emlékezem illy nevü lovadra! -— mondák meglepetve ketten is. — Elhiszem fiatal barátim, ti még akkor legfölebb ponykon tettétek első lovag lási kísérleteiket; de emlékezik ám a jelenlévők közül A. és K. barátom, kik a W. huszárezredben mint csatalovamat ismerték Hollót, mert erre kellett változtatnom nevét magyar legényem miatt, ki Tom Moody-féle hajlamánál fogva mindig Borteremnek csavarta el az angol szót. Szegény Holló ! nem sokáig maradt birtokomban; csak 1847 őszén vadásztam rajta. — Eladtad ? lábát törte ? meglőtték ? — találgatták többen egyszerre. Egyik sem; hanem alkalmasint hadi zsákmánnyá lett 1849-ben a t . . . i előőrsi affaireben, hol engem egy golyó sodort le róla. Nyom nélkül tiint cl; mire sebemből felgyógyultam, hire hamva se volt többé; nem kétkedtem, hogy elfogatván északra vándorolt, hol nincs rókavadászat s hol nem hall többé tally-ho riadást. Meg sem álmodtam, hogy post tot discrimina rerum valaha még újra láthassam. — Visszakerült tehát? — Birtokomba soha többé; s miután a körülmények, mellyek közt olly váratlanul jött még egyszer szemeim elé, a társaság nagyobb része előtt ismeretlenek : elmondom röviden a sajátságos eseményt. 1856-ban a f—i rókakopókkal gyönyörű vadászataink estek. Egy novemberi nedves napon a nádból ugrott erős róka P. felé vette irányát, s a hajtás a falu alatt vezetett el. Nem sokaknak tünt fel s csak később beszélte egyikünk, hogy a falu végén sátoros czigánycsapat tanyázott, szekéroldalhoz kötött néhány gebével. E ló-romok egyike a teli hanggal hajtó falka csiholásának és a vadász-zajnak hallatára, s talán a veres kabátok láttára füleit hegyezve nyugtalankodott s nyomorú állapotából mintegy kikelve és ujjá születve, elszakitá a rosz féket és a kopók után rohant, a czigánytulajdonosok nagy bámulatára eleinte és jajgatására később, midőn utána iramodva látták, hogy a „tízses deget," lehetlen beérniök. A róka eközben ültetvényeken s egy posványos patakon ment át; a kopók ezen is keresztül vitték a szimatot s noha a csatorna partjaiba a lovak térdig sülyedtek, a falkár és az első ostorász még is gyönyörű ugrásokkal szökött át rajta ; mig a közeli hid a többi lovasoknak alkalmat nyújtott e veszedelmes akadály elkerülésére. E kerülés közben már többen látták, hogy a falkát, a falkárt és ostorászt egy gazdátlan nyeregtelen fekete ló követi, s kevéssel ezek ugrása után szintén ugorja a patakot, de rokkantan és tehetlenül szökvén, nagyot bukik a mederbe s többé meg se mocczan. Vadászatunk tovább folyván, erre többé nem is ügyeltünk; a róka elfogatása után azonban visszatéret, figyelmünket magára vonta a czigány-karaván, melly a patak emiitett partján gyülekezve sápítozott, jajgatott, rimánkodott. Oda lovagoltunk; a meder partján feküdt elnyúlva a dilettáns ugró; fejére bukott s nyakszirtjét menten kitörte. Mondjam-e hogy Borderer vázára ismertem benne ? Kérdezősködi