Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-20 / 5. szám

69 átvette, egész 1830-ik évig zergevadászatokat nem tartott s ennél fogva hoszasb kímélet és gondos ápolás folytán, nem csak a zerge, hanem a fővad is — melly utóbbi azelőtt csak ritkán s kivételesen fordult elő — az alantabb fekvő Staritz és Weiclxselboden erdőségeiben, olly kedvező szaporodásnak indult, hogy némelly években a fizetett vadkár tetemes összegre rúgott. A főlierczeg életében hajtóvadászat évenként rendesen kettő szokott tartatni; lesjárat pedig, miután a zergék e tekintetben úgy is elég élvet nyújtottak, nem volt gyakorlatban. Minthogy a főherczeg lakásától, a Brandhoftól, a 19,812 • holdat képező vadászterület némelly vidéke több órai távolra esett, a tulajdonos szükségesnek találta a vadásztér különböző négy pontján vadásztanyákat építtetni, mellyek közül az említett weichselbodenit, mint a legkényelmesbet s a legjobb és legszebb vadászvidék központján lévőt, legtöbbször látogatta meg. Jelenleg a vadászat az elhunyt főherczeg örökösének Meran grófnak tulajdona, ki atyja példáját utánozván, a vadászatokat szintén szabályszerüleg gyakorolja s mindent elkövet a vadállomány fenntartására és emelésére. Ámbár a vadállomány létszámát a vadászterület nagy kiterjedése s egyenetlensége miatt pontosan meghatározni nehéz feladat, mégis Illmayer körvadász körülbelül 1500 darabra teszi. Az 1859-ik évi hiteles kimutatás szerint tiz hajtásban, s pedig a vadastérnek nem legjobb vidékén 112 zerge, 5 erős szarvas, és 3 őz lövetett. Az őzvad csekély számát, főképen a telente itt rendesen uralkodó hidegeknek s nagy havaknak lehet tulajdonítani. A völgyet köritö szirtfalazat mérsékeltebb fokozatánál, keskeny szirttorkolaton át, mellynek térzeteit koronáiktól megfosztott fenyők fedezik, keveset járt ösvény vezet az alsó és fölső Ring szirt tömkelegébe, melly a vadnak kedvencz tartózkodási helye lévén, zei'gegazdagságánál fogva Gremsmutternek neveztetik. Miután vezetőm fiatal csinos neje a szükséges csekély eleséggel felszerelte táskámat, a nélkülözhetlen hegyibottal kezünkben útnak indultunk. Az alsó Ring-nek tekervényesen emelkedő, kezdetben épen nem fárasztó s fenyvesektől árnyazott ösvényén néhány száz lépést alig haladánk, midőn vezetőm intve megállott s a tőlünk balra felnyúló sziklák egyik fokozatára mutatott, hol hosszasb vizsgálódás után egy vöröses barna tárgyat fedeztem fel, mit Illmayer zergének lenni állított, én azonban tökéletesen kivenni képtelen valék. Kis kerüléssel s izzasztó mászással a szirtfokozathoz közelebb juthatván, látcsövem segítségével a deli állatot tökéletesen láthattam. A zerge néhány perczig mozdulatlan álldogált, mig nem fejjel felénk fordúlva s jelenlétünket szimatolva, lassú szökdécseléssel a szirt fokain elvonúlt. Elhagyott ösvényünkre visszatérvén, omladozó görélyeken csak lassan haladhatva, az előttem meredező magaslatokon úsztattam tekintetemet, hol kopár szirtoszlopok ringatják csúcsaikat az ég felé, hol a vihartól rég lehorzsolt fenyők egyes törzsei állanak, hol a tenyészet ereje mindinkább ellankadva, csak mohákra, vagy rövid füvekre van korlátozva, hol a nyáj kolompja már nem hangzik, minden ösvény megszűnik, mert ember oda ritkán, vagy csak életveszéllyel juthat, hol a zerge fürge csapatja háborítlanúl tartózkodik ezen magaslatokon késtek szemeim, mert itt reménylettem kíváncsiságomat legbővebben kielégíteni. Folytonos kémlelődések között a felső Ring torkolatához érkezvén, a szirttorok rögtön egy meglepő üde zöldtérré 5*