Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-20 / 5. szám

68 Mürzzuschlagnál elhagyjuk, s útunkat a regényes mürzvölgyén át a Mária Czellbe vezető szekérúton több óráig folytatjuk, egyre változó szép vidékek sorozatában a cs. k. ágyúöntödéhez érkezünk, melly teijedelmes műhelyeivel, füstös kemencze kürtőivel, a gyári személyzet lakházaival, sziklák és fenyvesek közepette festöileg fekszik az Aschbach és Salza folyamok egyesülésénél. Itt az elágazó utak egyike Mária Czellbe, Steyer- és Osztrákhon ezen látogatott Mekkájába, másika pedig a Salza hömpölygő vize mellett a legnyájasabb tájképi jelenetektől kísérve, Weichselboden regényes völgyébe vezet. Weichselboden egy nagyszerű bérezvilág ölébe rejtett, a tükörtiszta Salzától átszelt völgykatlant képez, minden oldalról több ezer lábra felnyúló bérezek megszaggatott szirtfalaitól s az ezek tövénél elnyúló délczeg fenyőktől ölelve körül. E mosolygó völgy nyílásánál, távol a világ minden élénkebb közlekedésétől, idylli egyszerűségben fekszik Weichselboden helysége kisded egyházával s favágóktól lakott néhány szerény hajlékával. A helység egyetlen kocsmájába térvén, a vendégszobát tömve találtam búcsújárókkal, kik zavaros bor mellett fülsértő nyelvzagyvában zajosan csevegve falatozták a velők hozott sovány eleséget. Kényelemmel legeltetvén egy ideig szemeimet e tarka népcsoporton, melly sajátságos alakjaival Van Eyck és Tenniers ecsetének is érdemes példányaid szolgálhata, az egyik szöglet asztalánál egy vadászruhába öltözött komoly férfiút pillantottam meg. E szótalan egyéniség kiléte felől a vendéglőst megkérdezvén, tőle azon választ nyertem: hogy kíváncsiságom tárgya Ulmayer József a weichselbodeni körvadász. Közeledvén, megszólításomra stoicus rövidséggel válaszolt s valami fővárosi touristának gondolván, egyátalján nem mutatott hajlandóságot velem közelebb megismerkedni. Vadászatra vonatkozó több kérdésemből azonban szakmájának kedvelőjére s avatottjára ismervén, lassanként felmelegedett s élénk társalgásba ereszkedett. A vadásztér megtekintése iránt szándékomat vele közölvén, a legnagyobb készséggel ajánlotta föl szolgálatát, azon kecsegtető biztatással : hogy kalauzolása mellett zergékkel bizonyosan fogunk találkozni. Útnak indúltunk tehát s kényelmes ösvényünk majd buja pázsiton, majd örökzöld fenyők sötét csoportozatain keresztül az úgynevezett Höllboden völgyének tágultabb terére vezetett, melly a közel 8000 láb magas Hochschwabnak éjszaki lejtője szirttövénél, ünnepélyes nyugalomban, mint a világtenger egy kis virányos szigete van elrejtve. a megtestesült költészet ezen csendes magányának közepén boldogúlt János főherczeg fából épült egyszerű, de csinos vadászlakja áll, szarvasagancsokkal és zergekampókkal Ízletesen díszített homlokzatával; ettől pedig valamivel távolabb a völgyet kigyókanyargással átmetsző smaragd zöld bérezi patak partján a körvadász nyájas külsejü lakja mosolyog, mellynek hátterét dúsan tenyésző átláthatlan fenyvesek borítják, sötét árnyakat vetve a merően emelkedő szirtfalazat oldalaira, a völgy déli részét a felső és az alsó Ring bizarr alakzatú fakó szirttömege, kopár csúcsaival, tátongó torkolataival, a zergék ezen kedves tanyájával képezik. Az elhúnyt főherczeg, ki nem csak a tudománynak, hanem a vadászatnak is szenvedélyes kedvelője volt, a Hochschwab hegylánczolatát, számos völgyeit, bérczeit, fáradhatlan törekvésével a birodalom egyik nevezetesb vadászterévé s tekintélyes mennyiséggel biró zergetanyává alakította. A föherczeg 1819-től fogva, a mikor a vadászterületet