Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-10 / 4. szám

55 dállyal állottunk szemben, s vezetőnk elvesztvén a nyomot, Ő, meg az idősebb vadász, jobbra balra portyáztak széttekinteni, míg én meg a fiatalabbik helyben maradtunk. Én bizonyosnak véltem, hogy jól előre haladhattunk volna egy tömeg szikla-omladékon, melly keskeny hasadékkal végződött, mellyen aztán keresztül szoronghattunk volna; de a többi három egyhangúlag ellene nyilatkozván, nem hittem magamat jogosultnak a kísérletre. A suhancz hamar visszatért, nem találván jó kapaszkodót; de a vadász lépteit, jóllehet a köd elfödte öt szemünk elöl, hallhattuk a távolban, a mint lassan és ingadozva kiizködött fölfelé egy a közönségesnél veszedelmesebb él mentében. Egyszerre ránk kiáltott, hogy keressünk más utat, mert a kő, mellyen pillanatnyira megállapodott, tágulni kezdett s egy második utasnak már helyt nem állott volna. Most már mitévők legyünk? Én előbbi tervem mellett szóltam, de ismét visszautasították; végre határozattá lett, hogy megkísértjük megkerülni a kiugró sziklát, mellynek másik oldalán, az alattunk járó vadász állítása szerint, rések és rovátkok meg némi fenyü-gyökerek találkoznak, úgy hogy ezek segítségével feljuthatni a szikla ormára: s ha egyszer ott vagyunk, egyelőre nincs más nehézség. A szikla innenső oldala sokkal kopárabb és simább volt, semhogy fölkapaszkodhattunk volna rajta ; az említett szirt-kiugráshoz csak egynehány hüvelyknyi széles gerinczen juthattunk, onnan pedig a fenyübokrok segélyével a szirt körül. Ez volt nekem a nap legrettenetesebb osztályrésze; kezdtem is lehányni puskámat s botomat, mellyekkel nem hiszem, hogy élő lény czélhoz érhetett volna. Kénytelen voltam arcczal a szikla fölszíne felé fordúlva, lábamat a gerinczen végig jártatni vagy is inkább csúsztatni, s barátságos ágak itt nem ajánlkozván, két kézzel fogództam egy fölötte meredező sziklába, melly még néhány hüvelykkel kiebb dült mint a gerincz, mellyre leereszkedtem. A néhány másodpercz, míglen a szikla sarkához értem, borzasztó volt, miután testemnek nincs meg azon akrobati könnyűsége s ruganyossága, hogy hátamat előrefelé tudjam fordítani, s a fölöttem függő szirtnek a kétségbeesésig makacs bár tétova fogása szinte vért fakasztott a körmöm megöl. Közvetlen a csúcs alatt, mellyet meg kelle kerülnünk, a vadász meglehetősen szilárd álló helyet biztosított s kész volt támogatni, a mennyire csak illy válságos helyzetben lehetséges. Messzire kinyújtott karjával gyöngén megtámaszthatta bal lábam bokáját, miközben én hirtelen megkaptam egy kiálló gally végét. Tovább-tovább csúsztatva kezemet a gally vastagabb végéhez, melly már megbírhatta terhemet, körülpillanthattam s örömömre e ponton elég biztosnak találtam az állást. A vadász meg a fenyü segélyével nem sok bajomba került testem többi részét is körül lóbálni a szirt-sarokon s néhány pillanat múlva ott ültem a kis térségen, melly a szikla csúcsát képezte. De, bizonyos vagyok benne, ha a vadász ideje-korán meg nem támasztja lábamat, a gally utáni kapkodásomkor lebukom s minthogy ő közvetlen alattam állt, múlhatlanúl őt is magammal sodrom. A meredek itt nem volt olly hirtelen, mint az előbbi helyeken, s nem gerjesztett olly kényelmetlen félelmes érzést; de ha lebukunk, kétlem, vájjon ép nyakkal visszakerült volna-e akármellyikünk. Most képes voltam némileg a vadász; is segíteni: hátra feküdtem s felé nyújtva a végén erősen megmarkolt botoma; (mellyet puskámmal együtt már átszolgáltattak volt), tűrhető segítségére voltam míg áthatott a Rubikonon, mire aztán saját tevékenysége csakhamar oldalamra segítette