Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-02-10 / 4. szám

56 őt. Most a vezető s az öregebb vadász is is itt voltak már, kinek segítségével amaz előbbi valamelly más úton kapaszkodott volt ide. Sötéten borongtak felénk az Un­tersberg legmagasabb ködös csúcsai; de, jóllehet közelökben, munkánk még ko­rántsem érte végét. Szemben velünk tornyosodott egy fölséges sziklaszál, mintegy 50 lábnyi magasan, tökéletesen elzárva minden útat azon irányba, mellyet eddig kö­vettünk vala. Egyetlen repedék sem mutatkozott rajta, egy árva gyökérszál sem nyújtózkodott ki felszínéről; kopár, sima, függélyes volt, s első pillanatra meggyő­ződtem, hogy azon még zerge sem kapaszkodhatik fel. Baloldalt meredek part ereszkedett alá, részint laza kövekkel, részint granit-rögökkel borítva, itt-ott csekély s jelenleg rendkívül sikamlós gyepfoltok. Az idősebb vadász most hosszasabban ér­tekezett a suhancczal, aztán a következőkben értesített engem : —• a part (mellyet az imént említettem) egyre meredekebb meg meredekebb, mígnem keskeny szikla­falba végződik, melly a bérez feléig lenyúl. De húsz harmincz yardnyira kell bocsát­koznunk, hogy kikerülhessünk egy kiugró szirt-sarkot, aztán ismét fölfelé kapaszko­dunk a part másik felén találkozó árkolat mentiben. „A csúcs nincs messze", mondá a vadász, „de ezen negyed mértföldnyi út teljes háromnegyed óránkba kerül, mint­hogy minden lépést ki kell számítani, minden gyepfoltot, követ meg kell próbálni a bottal, mielőtt lábutdiat rátesszük; mert itt elesni annyi, mint bizonyos halál." Ezen kedves újságaival megörvendeztetvén, elindúlt; utána a paraszt s a fiatalabb vadász, magam a csapat végén. Úgy találtam, a mint figyelmeztetett volt, hogy itt szilárdan s gondosan vagy is lépésről lépésre kell haladni; de a veszély itt nem látszott olly fenyegetőnek, mint az elébb s lélekzetemmel is teljesen rendben voltam. Egyre gyorsabban kellett haladnom, mint szerettem volna, hogy elődömet szem elől ne veszítsem. Egyszer elcsúszott s láttam, hogy arczra borúivá erőnek erejével ka­paszkodik valami bozótba. Szerencsére visszanyerte egyensúlyát, különben, miután épen fölöttem volt, estében magával ragadott volna engem is; most egyszerre hangos ujjongások rengették a levegőt, jelentve, hogy az első vadász meg a paraszt megér­keztek a várvavárt helyre; nekem még csak egy nehézséggel kellett megküzdenem. Ez egy nedves, sikamlós szirttömeg volt, mellynek tövében szorosan egymáshoz tapadt lábam nagyon is kérdéses alapot talált egy tözeg-zsombikon. A fiatal vadász hosszú karával s lábával könnyen felkapaszkodott, de én kis ember létemre a vilá­gért sem értem fel a szirt tetejéig és semmikép sem bírtam magam földobni. De akadtam mégis egy kis résre, épen hogy az újam vége belefért, ebbe kapaszkodtam három újammal, aztán vergődtem felfelé térdemmel, de csak egy darabig, mert mire kezem helyére lábamat teszem vala, támasz nélkül maradok. Azonkívül botom egé­szen felesleges volt s álló helyemben sem hagyhattam, így hát segítségért kiáltoztam a fiatal vadász után. Eljött, bár kissé vonakodva (mert a leszállás sokkal veszedel­mesebb mint a fölmászás), s megállott a szirt fokán. Fellöktem botomat, mellyet ügyesen megkapott; én aztán oda horgasztottam az említettem résbe, onnan pedig a vadász botján húzódtam fel. Öt percczel későbben együtt voltunk az Untersberg csú­csán, s miután semmi kilátást sem élvezhettünk, valami harmincz lábnyira alább vonúltunk egy üregbe s ott összekapart fával jó meleg bár kissé füstős tüzet gyúj­tottunk. Itt megszárítottuk ruhánkat, ettünk vajas kenyeret s birkaczombot, pipáz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom