Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-11-30 / 33. szám
525 A halászat nálunk ősidők óta kenyérkereset s az is marad, s mint illyen csak nagyobb mérvben űzetik, — a piczézés gyermekek dolga s mi nem irigyeljük az angoloktól, ha horgaikkal naphosszant ülnek a viz partján s tudományosan ismerik és válogatják meg a horogra tűzendő csalétket, — mi magyarok, hálistennek, minden ázsiai hallgatagságunk s indolentiánk mellett is igen unalmas idővesztegetésnek tartottuk s tartandjuk a horgászatot. A csolnakázást illetőleg, van ugyan másfélév óta csolnakász-egyletünk, de ez még nem igen adta életjeleit. A provisorium alatt fejlett gyermekekből alakúit, nem csoda hát, ba definitiv állásra nem tud vergődni. Sokat lehetne a mostani ifjabb nemzedékről irni, azaz hogy szemére lobbantani; legfőbb baja tán, hogy nem érti az időt a mellyben él, pedig láthatja hogy a viszonyok altatnak, zsibbasztanak és gyöngítenek, miknek csak résenlét, virrasztás és cselekvés által lehet mérgét venni. Avagy mert szegények vagyunk pénzben és hitelben, következés-e, hogy szegények legyünk törekvésben, kitartásban és hazafiságban is ? Ha múltunk nem volna, akkor talán élhetnénk in den Tag hinein, mit sem törődve fajunkkal és jövőnkkel, mellyet egy nemzedék a másiknak készít elő. De nekünk van multunk, azért nem szabad elhagynunk magunkat s nem mindent a jövőtől remélni, mert a remény vajmi gyéren teljesíti ígéreteit egyeseknél, tétlen nemzeteknél soha. Azért ne felejtse az ifjú nemzedék? hogy korunk és honunk jelszava nem az, hogy „remélj" hanem inkább „emlékez z" azaz tanulj, tégy, légy kitartó s a költő szavaival: Hass, alkoss gyarapits. . . . Bocsánatot ez eltérésért; a sport terén úgyis el szoktunk felejteni mindent mi nem a sportra vonatkozik, még kedveseinket is ; de az íróasztalnál nem árt megemlékezni életünk egyes föltételeiről s mozzanatairól, mert komoly időket élünk , a létveszély idejét, ebben pedig kell, hogy figyelmünk a létkérdésekre nézve igénybe vétessék, még mulatságaink közben is. Es most ismét feladatunkhoz. a) A szeged-szabadkai országúiban, Szegedhez 2'/ 2 ? Szabadkához 3V 2mértföldnyire fekszik Horgos község, mellynek határa éjszak és nyugat felöl a szegedi, dél felől a martonosi, a kanizsai és szabadkai határokkal foly össze, kelet felől a Tisza választja el a bánságtól. E község régi földesurai Kárász Benő és Imre urak régóta tilalom alatt tartják itt a vadászatot, de azért a tér még sem bővelkedik vadban, mert ezen legnagyobbrészt homokos határban kevés a rejt, vágások, cserjések épen nincsenek, s az egy erdő, melyben K. B. úr fáczánosa van, még kicsiny arra, hogy nagyban nyúl- és fogolyszaporító lehessen; a fáczántenyésztés is még csak három éves s tavai épen nem sikerült. Ugy hallom, hogy K. B. úr ezen fáczánosához 6000 darab fenyőfácskát ültetett, mellyek közöl a homokos talajban még egy sem veszett ki s ha ezen kis fenyves megmarad, akkor fenyőkkel a homokos alföld befásítását és szépítését tetemesen lehetend előmozdítani. Ugyanezen község határában van Kárász Imre úrnak országszerte jó hírben álló ménese is, melly alkalmilag jó versenylovakat is ád, de leginkább kitűnő félvér, és Czindery-féle magyar fajlovak tenyésztetnek itt s adatnak forgalomba. Horgoson minden kedvezőbb évben egy körvadászat szokott tartatni K. B. úr által, hova a szegedi ismerősök is hivatalosak, a rendes eredmény azonban csak a 100—300 közt ingadoz, mit a tilalomhoz és nagy határhoz képest elegendőnek épen nem mondhatni. 33*
