Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-11-20 / 32. szám

512 Azonkívül el kell készülve lenni a rancherók badar tréfáira, mellyek gyakran veszélyesek lehetnek azokra nézve, a kik nem ismerik, vagy kijátszani nem tudják. Végre pedig a medve általi megtámadás esete is fenforog, ha kiszabadul a körből s az ember olly lovat talál ülni, melly nem alkalmas illy találkozásra. Mind ez eshetőségek felsorolása, mellyek közül egy is elég leendett, hogy az embert ne csak zavarba ejtse, de veszélyes is legyen, ki nem vetkőztettek önbizalmamból, mellybe a lovakkal való bánásom hosszú gyakorlata ringatott; mindamellett szükségesnek tartám Andrást megkérni: világosítson fel, főkép azon tréfákra nézve, mellyeket a rancherók részéről várhattam. Valóban mindig elvem volt jobban tartani az emberektől, mint az állatoktól, mert ha amazok nem is birnak mindig a nyers erő előnyével, meg van bennök mindenesetre a gonoszság, mellyet gondolkozás s értelmiség fokoznak. Jó elv is ez, a mint később fog kitűnni s jó is volt vigyázni magamra, tekintve a magyarázatot mellyet Andrástól kaptam; e nélkül a kedves pajtások nyakamat szegik, nem egyébért, csak hogy egyet nevethessenek ; szerencsére azonban nem felejtém el a válságos perczben, a mit társam a következő szavakkal adott elő : — — Estére Henrik úr, a mint majd nyeregbe ülünk, az idevaló nép szokása szerint rövid vágtatva indulunk ; ön nem fog akarni bennünket követni, a mint azt tennie kötelességévé lesz téve, mert a ló, mellyet kap, sokkal tüzesebb semhogy hátul maradna; egyszerre csak elöl fogja magát találni, mig a többiek visszatartják lovaikat. A mint azután ön is mérsékelni akarná haladását, kettő azok közül a kik hátra maradtak, erélyesen neki sarkantyúzván lovaikat, az egyik jobbról a másik balról halad el ön mellett s iparkodni fognak önt nyergéből kiemelni akként, hogy mindketten egy pillanatban térdeikkel nagyot löknek ön térdhajlása alá. Ne higyje pedig, hogy ellentállhasson előkésnek; ha kedvök szerint találják el, nincs az az ember a ki nyeregben maradjon, még ha el is van készülve reá. — Ah, milly ostoba tréfa, kiáltók fel. — Megálljon csak, megálljon, csititott András; ez csak tréfa, ha úgy akarják, azaz, ha térdök segedelmével a légbe emelvén önt, inindegyikök megfogja egyik karjánál s tartja, mig a ló kiszalad alóla, ön pedig lábára esik; de miután föl nem tehető hogy különös elővigyázattal legyenek ön iránt, bizony a fejére is eshetik, pedig istenugyse — Ertem, András, az egész játék tisztán arravaló, hogy az ember nyakát szegje ? — Úgyvan, s ön nem az első lenne, a kin ez megtörtént; van mindamellett két mód, hogy a kellemetlen szélsőséget kikerülje, de erre szükséges, hogy önmagában bízzék s lélekjelenlétét ne veszítse. Az első abban áll, hogy sebesen keresztbe vesse lábait a ló nyaka felett, mielőtt elérték üldözői; a másik ép az ellenkező, tudniillik térdre kell állania a nyeregben, sarkait kifelé tartván, hogy ők czombjukat eként az ön sarkantyúja élébe vágják, ha nagyon megközelítik; ne feledje pedig, hogy mind ezen különfele müveleteket vágtató lovon kell végrehajtania. Fölösleges mondanom, milly érdekkel hallgattam András barátomat, s noha a mit mondott,nem bírta megingatni elhatározásomat,hogy a medve fogását nézzem, mégis