Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-11-20 / 32. szám

511 sággal, a mennyiben ugyanis három s nem egy állandó birót választottunk, s azokra biztuk az ítéletek teljes hatalmú fogalmazását. A hét futás közül hat nyúlhalállal végződött s két süldőt kivéve csinos és eléggé szép, de épen nem erős hajtások fordultak elő. A jövő évi kölyökagár dijunk már biztosítva van, a mi annál könnyebben létesült, mert mindenki örömére az agárnevelésben örvendetes baladást volt alkalmunk tapasztalhatni. A Szellő és Fecske közötti futás egy véletlen félreértés következtében nem tarthatván meg Monoron, —- Szent-Mártonban folyt le, melly alkalommal Fecske maradt fel. Californiai sport. (Töredék.) / Ugy látszott, mintha az egész vidék medvéi összebeszéltek volna , hogy azt közönyéből felrázva, figyelmét magukra vonják; minden oldalról érkeztek jelentések, a medvék bárdolatlanságát vádolva. A legutóbbi éjjel a tanya egyik legszebb bikáját ölték meg. E reggel is két mexikói nö kénytelen volt oda hagyni a ruhát, mellyet vagy ötszáz lépésnyire a háztól mostak, minthogy e vadállatok egyikének tetszett mosakodását ép azon a helyen végezni, mellyet ők foglaltak el; visszavonulni kénytelen , átengedték helyöket a vakmerő állatnak, melly, talán hogy eltünésöket megboszúlja, a szó szoros értelmében tépéssé szakgatta mind a ruhát, mellyet el nem bírtak vinni; végre pedig, bizonyosan, hogy udvariasságát tetézze, azzal mulatott, hogy forgatta, hempergette a taligát, melylyen a ruha oda volt szállítva. Ez különben, aligha drágán meg nem fizeti szemtelenségét; mert a tanya valamennyi cselédje kitolúlva a történtek megtudása végett, erősen állítgaták, hogy egy, valami háromnegyed mértföldnyire fekvő s nagy területű bozótba vonult: néhány ember talpon maradt s azon megbízást vette, hogy mozdulatait jelezze; a többiek elszéledtek, hogy három—négy szomszéd ranchero segélyét kikérjék. Határozatba ment, hogy az éj bekövetkeztével lóhátról lassoval kisértsék megkeríteni a medvét s minket is meghívtak, hogy vadászatuk tanúi legyünk. Én örömmel fogadtam a meghívást, annyival inkább, mert András tudtomra adá, hogy a ranchero rendelkezésünkre bocsátá a szükséges lovakat, hogy e ritka látvány szemlélői lehessünk s belőle semmit ne veszítsünk. — De Henrik ur, jól üli ön a lovat? kérdé Andrásom. — Elhiszem azt, — felelém. — Menykőbe ! nem elég azt hinni, meg'js kell arról győződve lennie ; különben azt tanácslom, jöjjön velünk, de a döntő pillanatban tartsa magát távol. Még be sem végezte mondókáját, midőn komoly hangjára nevetve fakadtam, kérdezvén töle, vájjon a californiai lovak megeszik-e lovasukat ? — Nem, feleié, hanem elég gyakran leteszik, ba virgonczak s ba azok, a kik megülik, cseleikre s fogásaikra nincsenek elkészülve; mert gyakran földhöz vágják magukat, ba valamelly óriási ürgelyukba térdig süppednek , vagy földszakadásokra bukkannak, mellyekbe szügyig zuhannak.