Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-01-10 / 1. szám

2 ember még nem bitorolja s a hol szüzien, mint a teremtés utáni első napon, a természet önalkotta törvényének minden hódol élő lény, minden növény és kő s a hol az ember is, ha ugyan lakja, bár gyéren a tájat, elvész parányiságában s a vadon állataival a rengeteg növényzetével együtt meghajol ez őstörvények előtt, mellyeken változtatni még nem tudott. Ott csodálhatni a természet bámulatos oeconomiáját s ott láthatni egyes állatfajokat, mellyeken szembeszökően megmutatja mind alkotásuk, mind életmódjuk, mire vannak hivatva s milly czélszerüen töltik be hivatásukat. Nézzük csak közelebbről a forró égalj három, nem első rangú lakosát, mellyek nálunk okvetlenül a pusztítandó dúvadak közt szerepelnének. A hyéna, a sakál és a sas azon állati hullamaradványokból élnek, mellyek föl nem emésztve legnagyobb ragályokat szülhetnének s dögleletessé tennék a levegőt. A délfokon lakó gyarmatosok valamint az ott utazók ebben mind egyet értenek. Van ugyanis déli Afrikában több neme a sasnak, legközönségesebb a nagy, fakószinü vultur perenopterus, a régi egyiptomiak egyik szent madara. Ez a hyenákkal és sakálokkal osztozik azon feladatban, hogy a dögöt megsemmisítse; a gyorsaság, a mellyel a hullákat fölfedezik és elpusztítják, csodálatos. Ösztönszerűleg követik a vadászokat és utazókat, főkép elhagyott, puszta helyeken. Illyenkor magas körökben lebegnek a levegőben s rögtön lecsapnak az elejtett vadra, melly azonnal kézhez nem keríttetik, az elhullt ökörre vagy lóra, melly elmaradt. Egy ökröt olly könnyen fal fel illy csapat ragadozó madár, hogy mint szemtanúk beszélik, néhány óra múlva csak bőre és csontja marad. Déláfrikai csatatéren senki sem gondol az elesettek temetésére, mindannyian csontostúl a hyenák gyomrába kerülnek. A sasoknak, mintha csak illy teendőkre volnának alkotva, olly tökéletesen felel meg testök, főkép csőrük idoma a műtétnek. A hullák föltalálásában pedig roppant éles szemok segíti. Cossimbura szigetén több vadász vaddisznót ejtett el s azt a sátor mellett hagyá. Órával később, a mint a vadkan közelében elmenének, valami sötét pont a levegőben vonta magára figyelmöket. E pont a tiszta kék égen igen távolnak és feléjök közeledni látszott; a mint előre hatolt kivették, hogy sas, melly zsinóregyenest a meglőtt vaddisznóra szállt. Alig egy óra múlva vagy 70 sas érkezett minden irányból, pedig lehetlen következtetni, hogy szaglásuk vezette volna, hanem igen is éles szemöknek kellett útmutatónak lenni. A mit a sasnál a látás, ugyanazt eszközli a hyenánál és sakálnál a szaglás, orruk finomsága ugyanis a csodással határos, elannyira, hogy a melly órában hullt el valamelly állat, már megérzik s azonnal közelednek, sőt, ha nagyon éheznek, be is törnek a táborhelyekre, hogy zsákmányukhoz jussanak. A délfokon régente a városba is jöttek a hyénák s a lakosok el sem zavarták, mert a különféle hulladékot fölemészték. Hogy az elásott hullákat is kiásva felfalják: mesének tartatik ugyan, de mindenesetre olly mese ez, melly falánkságuk és finom szaglásuk után indúlva, hihetővé válik. Itt csak néhány állatról szólottunk, mellyek hasznossága szülőföldjükön szembeötlő. Nagy a haszna sok egyéb állatnak is, meltyet csak félig ismerünk és ez gondolkodóba ejthet, váljon helyesen járunk-e el sok olly állat elpusztításában, melly-