Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-20 / 23. szám

36_ cserjés városi erdő s az alatta délnek elterülő tisztán sáros, úgy a kelet felőli nádas rétség. Az erdőben augusztus hava második felében a nálunk egyszerűen s általában vadgalambnak nevezett vadgerlék ezrei biztosan találhatók, s lesben fáról és röptében lőhetők. Mi szegediek kiválókig szeretjük a vadgerle vadászatot, mert, mint mondám ezerenkint találhatók erdeinkben s az ezek szomszédságában levő kukoriczásokban s tarlókon, s igy számtalan lövést tehetünk e vadra rövid idő alatt, de azért is, mert búsát nagyon kedveljük s a legszebb lövésekre nyújt alkalmat. A nagy-istváni erdő az ásotthalmihoz hasonlítván, természetes, hogy a nyúl és fogolv kedvelt tanyája, s a ki elsőnek jött e helyre szüret után, ritkán mondhatja, hogy nem mulatott. A fentebb említett sáros és nádas rétséget nem azért említém, mintha ott vizi vadat lehetne találni, hanem azért, mert szüret és kukoricza-törés után a nyúl ide jár bundát cserélni, vagyis nyári szőrét télivel, bűvösökben szereti fölváltani, illyenkor alkalmasint nagyobb melege lévén, — vagy talán izzad is s az izzadságot szerető férgektől menekülni kiván. E rétben tehát október hava végén a vidék nyulai összegyűlnek s nemcsak a széleken, de a sáros rét közepén is választanak fekhelyeket, mellyekből vizsla segítségével kiugrasztatván, könnyű lövést engednek, mert közelről kelnek, és a sás sem olly magas, hogy füleiket és a futás-vonalt könnyen ki ne lehetne venni. Harmadik érdekes vadásztér az alsóvárosi határban az úgynevezett vágójárás és környéke, s ezen túl a zákány, ruki és mérges nevü erdőfoltok által beszegett, felváltva sík, gazos, semlyékes, buczkás, mocsáros, zsombékos, cserjés térség, leginkább foglyok és nyulak kedvencz tanyája. Ide is csak octóber havában szoktunk kirándulni, természetesen kocsin, mert száraz homokon e vidék jó öt órányira esik a várostól. Tanyánkat P. F. barátunk tanyáján ütjük föl, s mert délután szoktunk indúlni és este érünk ide, a másnapi vadászatot rendesen atyafiságos kártyázás előzi meg, — mert hát mit tegyen az ember az alföldi pusztán két kis tanyai szobába szorúlva ? csak nem beszélhet örökké gazdaságról s az időjárásról s nyolcz — tizenkét vadász nem gondolkodhatik egyszerre a mulandóságról, miután már szakított a „time es money" elvvel. Aztán a politizálás is vajmi szomorú dolog a jelen időben, s végre a dal is elfogy, a poharat se lehet örökké emelni, bár itt nagyon közel vagyunk a Bácskához, hol pincsből, papucsból s esernyőből is ittak már, miután a poharakat a falon vagy egymás fejein összetörték volt. Másnap reggel aztán félhold-vonalban járjuk be a kedveltebb téreket, cserjéket és erdőket. Igy 1859-ben egy napon lieten kutya nélkül negyvenkét nyulat, öt foglyot és egy kacsát lőttünk. 1861 előtt az alsó-városi batár páratlan vadásztér volt, mert anélkül, hogy tilos lett volna, nem háborgattatván rajta szüretig a nyúl és fogoly, a most már számtalan puska által számtalan szőllei, cserjei, a tanyák bokorkerítései, semlyékei és kukoriczáiból ki nem riasztatott és ki nem irtatott e két vad, melly anélkül is jobban szereti a müveit tereket, minthogy ezeken több élelmet s több rejtet talál, mint a begyes, köves tájakon, vagy a tisztán buczkás s legfelebb egyes árnyéknélküli szöllőkkel biró szegedi pusztákat, minő példáúl az ominosus nevü átokbázi puszta, melly Szeged rop-