Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-08-10 / 22. szám

356_ zet-lábnál: egyik sarkában kis szénával takart emelvény ágyúi szolgált, a másik sarokban egy kisebb köpadka tűzhelyül. Itt nemsokára hatalmas tüz ropogott, s a vadászok hozzáfogtak egyszerű étkük készítéséhez, mellyben én is kénytelen voltam résztvenni, miután nagy sietséggel indúlván útra, élelemmel föl nem szereltem magamat. Erre nem is volt ám nagy az inger, mert a leutaschei élelem még roszabb volt a scharnitzainál: vörös ökörhús meg kenyér, az is legalább egy hetes, egyéb semmi; vajat nem lehetett kapni, se tiszta szívből, se pénzért. Igy hát be kellett érnem tiroli metélttel és kukoriczakenyérrel. mellyet nagyon nehéznek s emészthetlennek találtam. Mire az estelit bevégeztük, a füst tűrhetetlenné vált, mert kürtő nem volt; ki kellett hát nyitni az ajtót, honnan keserves hideg, metsző keleti szél csapott ránk. Most ágyazni kezdtünk, ócska deszkákat fektetve a tűzhely hosszában. De itt csak kettő fért el, kettőnek még nem volt helye, s én inkább a puszta földet választottam. Egy kis szénát szórtak oda a fal mellé nekem s egy rövid deszka pótolta a vánkost. Közvetlen lábamnál volt a nyitott ajtó, honnan erősen húzott. Néhány lábnyira tőlem egyenközüleg hasonló ágy készült a másik vadász számára. Tűnődtem, mit tesznek majd a kis közzel, s meglepetésem fokozódott, midőn az egyik vadász behozott valami húsz, ökölnyi nagyságú követ s bü-kört kezdett rakni belőlük a földön a két ágy között, közepére aztán nagy rakás fát hordtak össze s meggyújtották. A tüzet csak néhány kö választván el szénámtól, az eljárást kissé veszélyesnek találtam, nem is szólva arról, mint fogom a sütést kiállani. De a vadászok biztattak, hogy minden rendjén van, úgy lefeküdtem s megpróbáltam aludni. Nem telet bele két perez, s nadrágom pörkőlödni kezdett, a hőség elviselhetetlen lett. Ekkor egy deszkát tettem a tüz elé, a mi ugyan megóvott a sütéstől, de az ajtón olly hideg szélt fújt be, bogy dideregtem. Erre bezártam az ajtót, de néhány pillanat múlva a füst csakhogy nem kirágta a szememet; s igy örökös bőség, hideg s füst váltakozó gyötrelme között telt el az éjszaka. Egy ízben a tüz lángja kellemes meleggé csillapodván, szunnyadozni kezdtem; de csakhamar iszonyú hőség költött fel, mert egy vadász fölsexrkenvén, még jobban megrakta a tüzet mint azelőtt. Alomról most szó sem lehetett, így hát nyugtalanúl hevertem ott hajnali három óráig, az indulás órájáig. Egy falat kenyér s pohár víz volt a reggeli, aztán elindúltunk. A hegyek köröskörül mint meredek oldalú ezukor-süvegek tornyosodtak. Csodálatos, fölmászni korántsem volt olly veszélyes, mint első pillanatra látszott, jóllehet mélyen kellett a sarkat s hegyi botot az oldalba vágni; lemenőben megdöbbentett, hogy elcsúszás esetében az ember nem sikamlanék lefelé, de a roppant meredekség folytán hanyathomlok zuhanna a mélységbe. Nemsokára fölértünk a hegység hófedte ormára — mert néhány nap előtt keményen havazott — épen a kunyhó fölött, s onnan lenéztünk az úgynevezett fekete szurdokba (schwarzer Klamm). Ez valósággal irtózatos egy hely, oldala nem menedékes, mint a hol felmásztunk, hanem szakgatott, sziklás, mind meredekebb meg meredekebb, mig végre néhány száz lépésnyire alattunk 700 lábnyi meredekségen végződik, mellynek közepén egyetlen, végkép megmászhatlan szirt tornyosodik. Csaknem párkányán e meredeknek foglaltam helyet a fővadásszal; mig a másik kettő balra tartott egy havas gerineznek, melly derékszögben metszi a fekete szurdokot a végből,