Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-07-10 / 19. szám

302_ nek később megtudtam okát. Falkáik ritkán állnak két, háromnál több, legfeljebb négy — többnyire különféle fajbeli — kutyából, mellyek folyvást némán hajtják a vadat. A róka pedig többször ide-oda gázolva áthatlan sűrűségeken, azzal végzi, hogy lyukába búvik; és a szegény parasztvadász, ki egész nap lesben áll, szomorúan liazafordul, erősen esküdözve, hogy vadnak nyoma sincs. Valóban, ha az ember Norvégia rengeteg erdeiben eredmény nyel akarja vadászni a rókát, nagyobb falkák kellenek és több vadász. Minthogy pedig rókakoma szépen zsákmányol, az őt el nem ejthető parasztok más módhoz folyamodnak, hogy tőle szabaduljanak. Vesznek ugyanis egy a e r e t-et (kis fehér hal) s azt felfüggesztve több napig kiteszik a szabad lég hatásának. Midőn már romlani kezd, felhasítják, belől behintik Strycbinnel s elhajítják a rókák által látogatott vidéken. A róka nagy barátja lévén a halnak, a melly éjen találja a kedvelt zsákmányt, jó étvágygyal fel is falja. Másnap halva lelik ugyanazon helyen, vagy legfeljebb néhány lépésnyire a környéken. E müveletet öt esetben négyszer láttam sikeresen végbe menni. A nap hátra levő része „in do or" folyt le. A vihar megszűnt, de az esö egyre szakadt. Mindegyikünk örült, hogy otthon lehetett; W adomákat beszélt, mellyek hallgatóságának, mint látszott, gyönyörére valának: egészen elemében találta magát, néha mégis a türelmetlenség jeleit adá, a mikor t. i. a „rókagyilkos" a dél óta egyrenövekedő jókedvtől elragadtatva, hatalmas, de hamis hangon holmi vadászdalokat kezdett ordítani inkább, mint énekelni. Én azalatt H.-val a fókavadászatról értekeztem, mellyre másnap valánk indulandók. Norvégiában a fókának két nemét találni; a közönséges fókát (p h o c a v i t u1 ina) és a csuklyás fókát (phoca eristata); ez utóbbi különben ritka. A norvégszerzők szerint ez állatok kétszer párzanak évenkint s a folyókon találkozó szigetek partjain kölykeznek. Rosz időben vagy veszély alkalmával „a nöstyén lenyeli kölykeit és újra világra okádja ... ha többé nincs mitől tartania." Hogy lehetne illyenek után még kétségbe vonni a Jónásról szóló mesét, ki a czetlial gyomrában lakott! A híres bergeni püspök, kit gyakrabban idéztem, gyönyörű részleteket közöl azon módról, melylyel a faroei szigetek lakói e hüllőt hatalmukba kerítik. „A faroei szigetek lakói — úgymond — vagy fegyverrel ejtik el, vagy pedig külön e czélra idomított kutyákkal fogatják, mellyek az'alvó fókához lopózva, megrohanják s keményen tartják mindaddig, mig gazdájuk is közeledhetik s bottal agyonüti; van végre a vadászat egy neme, mellyet P a a-L a t e r-nek neveznek: 1 a t e r annyit jelentvén mint párzani." A párzás idején a fókák, úgy látszik, árnyékos, 1 a t e r e s nevü szikláktól környezett, vízzel telt zugokat, vagy tavas barlangokat keresnek ki cythére templomául, hol is nagy számban gyülekeznek. A 1 a t e r e k két rendbeliek. Egyikök bejárása a vízben van s ezt Kauzue-L ater-nek hívják, mert a fóka kauzne r, lebukik, hogy behatolhasson — és ezek bozzáférhetlenek; másikuk bejárása a víz fölött, vagy a víz színvonalán van. „Ha a vadászok észreveszik — így folytatja, — hogy a kölykök már szépek, kövérek, hadjáratot indítanak ellenök. Többnyire két hajó van rendelkezésökre, az egyik behatol a zugos völgybe, a másik a nyílásnál marad; össze vannak azonban kötve hosszú kötéllel a czélra, hogy ha a barlangban levő hajó vízzel