Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-10 / 7. szám

104 Egy öreg vadász elmélkedései. (Folytatás). A szaglási tehetségen kivül, mellyet a természet kell, hogy megadja a vizslának, a többi majd mind a nevelés dolga. Helyes, okszerű idomitástól annyi függ, hogy jóformán megváltoztatja a kutya természetét. Némelyiknek például hajlama van a restséghez s könnyen meglehet, hogy ez onnan van, mert nagyon is szigorú idomitás alatt nevelkedett. Helyes bánásmód mellett e hajlam csakhamar megváltozik, gyakran végkép eltűnik. Gondoljuk ugyan e kutyát valami vele nem biró füzfapuskás által fölneveltnek, s lehet fékezhetlen csatangoló válik vala belőle. Máskülönben pedig néha a legjobb vadászember kezében idomított kutyák elromlanak. Legtöbbször a tápszer minősége s a munkahiány oka e hanyatlásnak. Sok hús és csont megrontja szaglását, túlságos étkezés és hosszas heverés restté, lustává teszik. Kevés tápszer elgyengíti, s mértéken túli fáradság idő előtt teszi tönkre. Pedig a tevékenység és kitartás egyik főkellék, mihez a természet adományain kivül roppant sokat tehet az idomítás. A mit a vizslában túlságos tüzességségnek s hevességnek mondanak: gyakran nem egyéb erős tevékenységnél, buzogása az életnedvnek, áradozó erő, melly hovahamarabb el fog múlni. Csak nem kell kétségbe esnünk a kutya helyrehozhatásán, de nem is kell túlszigor által elkedvetleníteni s közönbösségig, restségig fékezni jó indulatát. íme egy gyakran alkalmazott jó szabály. Ha a kutya elég idős, hogy valami bokros sürü vágáson áttörhessen, vigyük bele, hadd szokjék meg. Kezdetben kissé meg lesz akadva, noha síkon már kedvére vadászott; gazdáját nézi, fél hogy elveszti, de buzdítani kell öt és feltüzelni, soh' se hallgassunk rimánkodására, néha vonítására vagy épen ellenszegülésére; az egész még ismeretlen tér neki. De ha egyszer talált ott szalonkát vagy fogolyt, egyszerre meg fog változni. Később, ha visszanyerte élénkségét s ismeri a vadat, soha se engedjük hátrálni. Bármilly áthatlan is a sürü, mihelyt vissza akar térni s bevárni, hogy a vadász törjön neki utat, előre kell küldeni buzdítva, szép szóval és paranccsal, hadd keresse meg maga az útját. Ha ellenben a kölyökkutya nagyon tüzes, ha lót fut s benyargalja a vidéket, hogy belátni is alig képes öt gazdája — azon se aggódjék. Nem kell tartani tőle, hogy tüzével nem bírunk; kell hogy megtisztuljon tüzében és tüzéből. Vájjon hogyan törjük meg tüzét ha nyargalva be hagyjuk barangolni az egész vadásztért. Erre nagyon egyszerű a felelet: kifárasztás által. Kivisszük ma; a discipulus lót fut, szalad, ugrál s mi hült nyomát ütjük. Ám legyen ; vigyük ki holnap vagy holnapután ismét s már sokkal szelídebb lesz. Hány illy kutyát láttam, mellyről gazdája állítá, hogy kifáradhatatlan. Dehogy az, dehogy, csak a vadász győzze s úgy lejárja az illy csatangoló ebet, hogy később ugyancsak szép szóval kell előre szólítani. Hogy azonban a vizslát illy módszer mellett helyre hozzuk, sohat kell vadászni. Sokat, az bizonyos, de talán még sem annyit, mint némellyik gondolja; háromszor hetenkínt elégnek látszik, ámbár azt szigorúan meghatározni nem lehet, mert sok függ a kutya természetétől, a vidék minőségétől mellyben vadászunk s a lassan lassan elért eredménytől. A tanítás nem olly hosszú mint az ember gondolná: a vizsla csakhamar észre tér s feltalálja magát. Mert biz a kutya okoskodik, daczára sok ezt ta-