Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-10 / 7. szám

103 Fiatal koromban, feledhetlen bátyám gróf Festetics György tanulmányaim folytatása végett Keszthelyre rendelt, hol aztán kegyes engedelmével az időnként tartott hajtóvadászatokban részt vehettem. Egy izben télen, hat hét napi zordon havas fergeteges idő után, a válusi erdőmester késő este nagy sietve küldött be Keszthelyre a vadásziskolába olly üzenettel, hogy az úgynevezett „lapos erdőben" farkasok lappangván, szólítsanak fel minden puskás embert s tegyenek olly erélyes, készületeket, hogy e lapos erdőt puskásokkal elállani lehessen. Esetleg ép akkor fejeztetvén be Keszthelyen az úriszék gyűlései, néhány megyei tisztviselő az erdőmester postája megérkeztekor még kényelmesen mulatott együtt. M. uradalmi ügyvéd a vadászatban leendő résztvételre szólitván fel őket, rögtön készeknek nyilatkoztak a farkasok elleni csatára. Reggeli fél ötkor sötétben indultunk el, a hó azonban még is világított annyit, hogy a kitűzött helyre nyolcz órára minden baj nélkül eljutottunk. Az erdőmestert már ott találtuk. Rémítő nagy új hóban kellett járnunk, az idő azonban csendes volt s a hó még nem lévén megfagyva, a farkasok kézrekerítéséhez reményünk lehetett. Elállottunk s a jó siker reményében senki sem bánta, hogy harmadfél láb magas havat kellett gázolnia. Az erdőmester figyelmeztette a társaságot, hogy a lehető legnagyobb csendet tartva fenn, ne neszeljen, ne beszélgessen, ne dohányozzék, ha bár még olly hosszúnak tetszenék is a hajtás—a mint hogy valóban bosszúra is nyúlt. Tarthatott már jó órahosszat s még mindig se hajtó hangját nem hallottuk, se vadat nem láttunk. Az úriszék törvénytársai egymás mellé kerültek állásra, s mert egyikük sem volt valódi vadász, az unalom természetesen nyugtalanokká tette őket s átfázván, egyik is másik is ott hagyta állását, s egy kis discursusra szépen összeszöktek. A mellettem álló főbíró volt az első, ki helyét elhagyva szomszédjához ment; hogy azonban helyére ismét rátaláljon, fegyverét a magas hóba agyával letüzte. Szomszédjához érve, ez is hasonlókép tett; most már ketten mentek a harmadik szomszédhoz — ez is leszúrta fegyverét a hóba s hárman vonultak a negyedikhez, ki az uradalmi ügyvéd volt. Láttam én a három fegyvert a hóba letüzve állani, s megvallom boszankodtam is e vadászok könnyelműségén s ép a mint e miatt tépelődöm, a második fegyver táján, alig tíz perczczel később hogy az illetők helyeikről távoztak, lassú léptekkel (mert hiszen a nagy hóban nem is igen birt szaladni a vad) kibúvik egy iszo nyatos nagy farkas, csendesen a hóból kiálló fegyverhez lopódzik, megszaglássza, s felemelvén hátulsó lábát, lep a fegyvert. Kapkodtak az urak az ügyvéd fegyveréhez, de kapkodás közben a hóba ejtették s mire onnan kikaparták, a farkas átváltott a szántóföldeken keresztül, a szollöknek tartott és hátra-hátra tekingetve csúffá tette minden boszankodásukat. Mondják, de erről már jót nem állok, hogy e bizonyos fegyverből ezentúl verebet se lehetett lőni. Gr. Festetics Leo.