Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864

1864-03-10 / 7. szám

100 raszt suhanczra jött ki; mindkettő sikertelenül sütötte reá fegyverét, egyikök utána is iramodott a nagy hóban, reá ugrott, reá kiáltott a másikra: hogy adjon neki egy bicskát s azzal fültövön szúrván, a már hazatért vadászokat esti falatozásuk alkal­mával vele meglepte. Legtöbb vaddisznót s különösen néhány szép egyes kant ejtett el ez idény alatt gróf Festetics Aladár, mostani lakhelyén H.-Olykán s vidékén, még pedig két közönséges szürke kuvasz előtt, mellyeknek mindenike vad kantól már sebet is ka­pott, de annál nagyobb szenvedéllyel hajtja és állítja meg a legnagyobb kant is. Leg­szebb vadászata volt egy izben Jószán Ung megyében, hol egy nap alatt e két ku­tyával, csupán egy erdész s egy-két kerülő társaságában, azonban egymaga a gróf bárom nagy darabot, ha nem csalódom köztük két nagy kant, ejtett el. A roskóczi erdőségben egy vadászaton nagy konda jővén ki a lövészekre, egy nagy kocza elejtése s még vagy kettő menekülte után bét jókora malacz összebújt s mozdulatlanúl várta a mészárlást, mellyet pár lövés az egész tömegben okozott; a megmaradtak szétugrottak s alig menekült közülök egy vagy két darab. Részletesebben nem Írhatom le e vadászatokat, mert magam alig voltam két­szer, háromszor künn s általában kevesebbet lehetett e télen vadásznunk, mert a hó rendkívül tömör és nagy volt s a hajtóktól alig lehetett kívánni, hogy egy hajtásnál többet tegyenek. A csebinyei, krasznibrodi, mezölaborczi, vidrányi és palotai erdőkben évenkint tartatni szokott vadászaton sem lehettem jelen. E vadászatok, mellyek közül egyet kettőt már & lapokban leirtani, mindig a legnagyobb kényelemmel rendeztetnek. Ez évben a monostori barátok klastroma fogadta a részvényes vadászokat, hol minden­kinek egy cellája van, este a közös étteremben az ízletes étkezéseken kivül kártya­mulatság foly, reggelenkint pedig mindig az erdészek és nyomozók által megjelelt hajtásba indulnak, még pedig minden egyes vadász két fogatú keskeny szánon. Illy időben már maga az, hogy a vadász a kijelelt hajtásba jusson, akár szánon, akár gyalog, egy nemét képezi a sportnak. A mint t. i. egyszer elhagyja a hajtó- és va­dászsereg az útat : vagy felhasznál még egy ideig valami oldalvölgybe vezető csa­pást, vagy azonnal a friss szűz hórétegen kezd haladni a kitűzött hely felé. Néhány­szor vettem már részt az illy lassú s egyhangú menetekben ; itt senki sem ura tetté­nek, vagy akarom mondani azon fogatnak, a mellyen ül, hanem kénytelen megtar­tani a sort, mellyben halad, megállani, annyiszor a hányszor a menet megáll, és várni békével mig a kitűzött helyre elviszik. A ki azt hiszi, hogy csak a ló közé kell cserdíteni s oda hajtatni a hová mutatnak, hogy ott lesz a hajtás, vagy hogy talán a maga lován hamarább oda érne: az nagyon csalódik. A mi lovaink egy darabig ta­lán haladnának nagy nehezen e szokatlan uton, némellyik azonban csakhamar össze­hullna a hóban, ha nem előbb úgy a legelső hófúvásban. Az itteni kis parasztié azonban, melly már megszokta e havakat, biztosan halad és össze nem dől, a legna­gyobb hóban sem. A hajtók közül ötvenen, hatvanan mennek illyenkor előre s nyo­mot taposnak, mellyben azután valamivel könnyebben haladhatnak a szánok, — az elsőnek legnehezebb, s azért néha váltakozni is szoktak, valamint az elől menő haj­tók is. Úgy tetszett nekem az illyen menetel mindig, mint midőn az élet útain tőre-

Next

/
Oldalképek
Tartalom