Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-30 / 36. szám

576 noznöm nem lehetett, a kettő együtt egy lapot képezvén. Második lövésem után a szarvasok bal szomszédom felé tartván, ez két lövéssel fogadta. Ekkor azonban már én első lövésem helyét vizsgáltam s ott sok jó sebvérre akadván, halkan haladtam a sebvértől pirosló csapán szomszédom felé, a nélkül azonban, hogy izgatottságomban második lövésem helyét is figyelembe vettem volna. Alig haladtam ekép mintegy 130 lépésnyire: szomszédomat állásától a hajtásba befelé mintegy 80 lépésnyi távol­ságban örömtől sugárzó arcczal láttam egy dermedt szarvas előtt állani, szerencsét­lenségére azonban az általam követett sebvéres csapa épen szarvasához vezetett. Ezt látván, töle mintegy 40 lépésnyire megálltam s azt kérdeztem „Váljon ez a gyengébb szarvas-e s hogy ö mellyikre lőtt?" mire ö, mintha zsákmányát féltené, fennhangon kiáltá „Ez a gyengébb szarvas, de ezt én lőttem, mert lövésem után 30—40 lépésnyire összerogyott." — Erre én egész nyugodtsággal azt válaszoltam: „Megengedem hogy ön lőtte, de első lövésemet én is a gyengébb szarvasra tettem s idáig jövök már sebvéres csapáján; tehát az én golyómnak is benne kell lennie" s ezzel a szarvashoz érvén, ezt össze-vissza vizsgáltam, de biz abban csak egy golyó, még pedig az enyimhez hasonló nagyságú volt, kissé magasan a válllapon látható s igy szomszédom jóformán a fákat seprette golyójával. A hajtás bevégződvén, a mel­lettünk álló szomszéd vadászok is hozzánk jöttek, kik általam a sebvéres csapán, melly az arasznyi havon pompásan volt látható, lövésem helyére vezettetvén, a szar­vas lövetését minden kétségen kivül nékem Ítélték. Most azonban megnéztük a má­sik erősebb szarvas csapáját is, váljon nem lötte-e talán ezt szomszédom; de miután ö azt állítá, hogy erre is lött ugyan, de elhibázta, annálfogva bennem az a remény támadt, hogy talán második golyóm történetesen ép a második erősebb szarvast érte. Elég bánatomra azonban, ezen második szarvas csapáját nem ott tekintettük meg, hol én reájuk lőttem, hanem csak ott, hol a vadászvonalon áttört. Megtalálván pedig a ősapát, csakugyan sebvérre akadtunk és pedig ollyanra, hogy általánossá vált a vélemény, mikép a szarvast nem messze dermedten fogjuk találni. Most mindinkább lábra kapott bennem a hiedelem, hogy a szerencse az egymás mellett törtetett szar­vasokra ellőtt golyómat talán ép c második erősebb szarvasba vezette. S im alig mentünk a sebvéres csapán 50—60 lépésnyire, csakugyan megpillantottuk a szar­vast előttünk állva, egészen betegen. Erre a város erdészeinek egyike, bízva ügyes­ségében, reá lőtt, de elhibázta, mire a szarvas természetesen utolsó erejét össze­szedve, a nélkül, hogy lövést tehettem volna reá, odább törtetett; felkeresését pedig a beállott esthomály miatt másnap reggelre kellett halasztani, s a sötétség miatt má­sodik lövésem helyét se vizsgálhattam többé meg, hogy bizonyosságot szerezhettem volna magamnak, váljon én sebeztem-e meg. Hazatéret kisült, hogy szomszédom soha sem lött még fövadra, minek következtében tisztába jöttem magammal, s akép észleltem, hogy csakugyan olly szerencsésen repü't második golyóm, hogy a két egy­más mellett törtető szarvas közül nem a már általam az első lövésre megsebzett — hanem a még ép másik erősebb szarvast találta. Minek folytán azt állítám, hogy a golyónak a heveder táján behatnia és a jobb válllap csontjaiban valószínűleg benn­maradnia kellett, miután lövésem majdnem teljes hosszában történt a szarvasokra, holott szomszédom csak szemközt vagy oldaslag lőhetett a kérdéses második szar­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom