Vadász- és Versenylap 7. évfolyam, 1863

1863-12-30 / 36. szám

575 V a (1 á s z n a p I ó in b ó 1. „Nagy vadra történő vadászatoknál, ha csak lehet, válasszuk meg szomszédainkat." A modori vadászatok leírása mellett nem mulaszthattam el vadásznaplómba feljegyezni azon vadászélményt, mellynek a modori hegységekben valék részese; ezt pedig annyival is inkább érdemesnek tartottam, miután ez élmény következtében azon tanúiságra jutottam, hogy nagy vadra történő vadászatoknál, ha csak lehet, olly szomszédot válasszunk, kinek lövadászati gyakorlottságáról és képességéről meg vagyunk győződve. Verőfényes téli napon gyors léptekkel haladott egy 12 lővadászból álló társaság a modori hegyek hóvalfedett lejtőin lefelé egy kis völgyecskébe, hol a jég alatt vigan csergedező hegyi patakocska irányát követve, kis idő múlva a vadászat helyére érkeztünk. A vadászvonalt, hóval fedett fenyölombok alatt vezető keskeny barkácsoló utacska képezé-, melly alig volt a vadászoktól elállva s már hallszott a hajtók indulását jelző kürt rivalgása. A hajtás alig kezdődött s már élénken szóltak jobbra és balra a fegyverek, de mindennek daczára a hajtás végével nem volt mit kizsigerelni. Ekkép váltá fel egyik hajtás a másikát s majd ez majd amaz hibázott, majd egyik majd másik a szarvast, mellyre lőtt, megsebzettnek állítá, de sebvér nem volt látható. Igy múlt el majdnem az egész nap, mig végre már alkonyat felé járván az idő, szomorúan kellett hallani a fővadász ajkáról: uraim, ez lesz az utolsó hajtás." Erre mindenki elfoglalván kijelölt állását, a hajtás megkezdődött. A hajtók fakopogatásainál sokáig nem volt egyéb hallható, mig egyszerre egy kis borzebecskének — mellyet a hajtók mindig magokkal visznek — csahitolása vonta magára figyelmemet. A csahitolás mindig élénkebb lön, mig végre egészen felém közeledve a fák között mintegy 80 lépésnyire két szarvast vettem észre lassú ügetéssel egyenest felém közeledni. Az első erős, mig a második gyenge szarvas volt. Természetesen, fegyveremet azonnal arczomhoz kapva, azon elhatározással vártam a két közeledő agancsárt, hogy először az erösbikre eresztendem golyómat. Elérkezvén pedig azon végzetszerű pillanat, mellyben fegyveremnek dördülnie kellett, a szarvasok mintegy 40 lépésnyi lőtávolságban bal felé — hirtelen neszt fogának, de szerencsétlenségemre ezen pillanatban az erösebb szarvast annyira elfedte az előtte álló néhány fa, hogy reá lőnöm teljes lehetlen volt, mig a hátulsó csekélyebb szarvas egész méltósággal és pedig vállegyenest állott előttem. A meglepő jelenet, minden varázs erejénél fogva sem tudta zavarba hozni észlelésemet s így okoskodtam: — ha már Modor városa épenséggel kívánja hogy december elején is lőjjek szarvasra, ám legyen 1 — jobb a bizonyos csekélyebb szarvas a bizonytalan erősnél" — se közben fegyverem eldördült. Lövésem után a szarvas össze nem rogyott ugyan, de lőjelt adott; a helyett azonban, hogy vadászvonalunkon áttört volna, társa után tőlem félszak irányban bal szomszédom felé törtetett. Második lövésemet mindaddig nem alkalmazhattam a fák sűrűsége miatt, mig mintegy 70 lépésnyi lőtávolban egy kis nyíláson hosszában át nem vonultak a szarvasok, midőn azonban második golyómat csakugyan reájuk is eresztettem — mondom reájuk — mert e nyíláson áttöi'ésüknél annyira egymás mellett törtettek, hogy a már beállott alkonyat miatt egyiket a másiktól elkülö-